FIFA: az alelnök naptári évhez igazítaná az idényt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.02. 16:43
A futballidénynek a naptári esztendőhöz igazítása megoldást jelenthetne a koronavírus-járvány okozta válságot követően – fogalmazott a nemzetközi szövetség (FIFA) alelnöke.

Victor Montagliani az olasz Radio Sportivának adott nyilatkozatában hangsúlyozta: ezzel a szezonok igazodnának ahhoz is, hogy 2022-ben Katarban novemberben és decemberben rendezik meg a világbajnokságot. Az észak-amerikai és karibi térség (CONCACAF) labdarúgó-szövetségét irányító kanadai sportvezető elárulta, a FIFA álláspontja szerint a labdarúgás teljesen eltér majd a megszokottól, amikor a világjárványt követően újraindul. Így jó lehetőségnek tekinti a változtatást a túlzsúfolt versenynaptár kezelésére.Victor Montagliani az olasz Radio Sportivának adott nyilatkozatában hangsúlyozta: ezzel a szezonok igazodnának ahhoz is, hogy 2022-ben Katarban novemberben és decemberben rendezik meg a világbajnokságot. Az észak-amerikai és karibi térség (CONCACAF) labdarúgó-szövetségét irányító kanadai sportvezető elárulta, a FIFA álláspontja szerint a labdarúgás teljesen eltér majd a megszokottól, amikor a világjárványt követően újraindul. Így jó lehetőségnek tekinti a változtatást a túlzsúfolt versenynaptár kezelésére.

„Itt Amerikában a labdarúgóidény már a naptári év szerint zajlik, és talán ez lehet a megoldás Európában és Afrikában is, nemzeti és kontinentális szinten egyaránt. Ez nem egy olyan elképzelés, amelyet el kell vetni, inkább a megoldás a következő két évet és a téli világbajnokságot figyelembe véve” – hangsúlyozta.

Számos európai liga, így a spanyol, az angol, a német, az olasz és a magyar is bizakodik még az idény befejezésében, és az európai szövetség (UEFA) is le akarja zárni a Bajnokok Ligáját és az Európa-ligát.

„Korábban már tervezgettük, hogyan alakuljon át a versenynaptár 2024-től, a jelenlegi krízishelyzet viszont azonnali válaszokat követel”– mondta Montagliani.

A naptári futballév gondolatát már korábban felvetette Karl-Heinz Rummenigge, amikor az európai klubokat tömörítő szövetség (ECA) első embere volt.

„Mindenhol, legyen szó akár Németországról, Franciaországról vagy Angliáról, a nyár az év legjobb időszaka”– fogalmazott 2013-ban a France Footballnak adott interjúban a Bayern München jelenlegi vezérigazgatója.

„A tél közepén viszont, amikor rendkívül hideg van és havazik, gyakorlatilag majdnem végig futballozunk olyan körülmények között, amelyek elfogadhatatlanok játékosok és szurkolók számára egyaránt. Ez nem logikus” – mondta akkor Rummenigge.

Wayne Rooney március közepén úgy fogalmazott: az idei kényszerhelyzetet ki lehetne használni, ha a mostani szezon a megszokottnál jóval később fejeződne be, a következő kettő pedig télen kezdődne. Az angol válogatott gólrekordere ezt szintén a katari világbajnoksággal indokolta.

Legfrissebb hírek

Virtualizált futballélmény – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
3 perce

Vb 2026: pontlevonással büntették Dél-Afrikát, történelmi esélyt kapott Benin a kijutásra

Foci vb 2026
5 órája

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59

Labdarúgás: az U17-es fiúk kikaptak, az U15-ös lányok nyertek

Utánpótlássport
2025.09.25. 19:59

A FIFA a 2030-as vb 64 csapatosra bővítéséről tárgyalt

Foci vb 2026
2025.09.24. 15:02

Kiberbűnözők károsították meg a Ferencvárost és a Rijekát

Labdarúgó NB I
2025.09.23. 10:54

„Mindig mondta, hogy én leszek a világ legjobbja” – elsírta magát Dembélé gyerekkori barátja az Aranylabda-gálán

Francia labdarúgás
2025.09.23. 10:29

Labdarúgás: több mint 1200 fiatalperc az NB I 7. fordulójában

Utánpótlássport
2025.09.23. 09:04
Ezek is érdekelhetik