Liga 1: a játékosok és Miriuta szerződését is felfüggesztették Nagyszebenben

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2020.04.01. 10:46
null
Miriuta Lászlóéknak 12 bajnoki meccsük van még hátra ebből az idényből (Fotó: facebook.com)
Felfüggesztette a labdarúgók és a Miriuta László vezette szakmai stáb szerződéseit az FC Hermannstadt, ám a román élvonalban szereplő nagyszebeni klub vezetősége a kieső jövedelmek utólagos pótlására is javaslatot tett a csapat tagjainak.

 

A bajnokság járvány miatti félbeszakításakor tizedik helyen álló nagyszebeni együttes a Liga 1 klubjai közül elsőként élt az alkalmazottak kényszerszabadságra küldésének lehetőségével, amely időszakban csupán a romániai átlagbér hetvenöt százalékát, 4100 lejt (mintegy háromszázezer forintot) köteles fizetni számukra.

Ugyanakkor Iuliu Muresan klubelnök, aki – a romániai sportvezetők közül elsőként – már hétfőn önként felfüggesztette a saját szerződését, azt ajánlotta, hogy a járvány elmúltával a klub a futball nélküli periódussal azonos időtartammal meghosszabbítja az egyezségeket, így mindenki megkaphatja a teljes járandóságát.

A szebeni játékosok két hete otthon, egyénileg készülnek, közös edzések legkorábban csak április 16. után lehetnek. A román szövetség legderűlátóbb számítása szerint is csupán május 16-án indulhat újra a bajnokság, amelyből a felsőházi csapatoknak még nyolc, az alsóháziaknak, mint a Hermannstadt, még tizenkét forduló van hátra.

Legfrissebb hírek

Videó: Zsóri sarokkal szerzett győztes gólt Miriutáék ellen

Minden más foci
2025.02.06. 19:52

Miriuta László lett a jászvásári csapat vezetőedzője

Minden más foci
2025.01.28. 19:11

Edzőt váltott a román kiesőjelölt, Miriuta lesz az új szakvezető – sajtóhír

Minden más foci
2025.01.27. 14:02

Bernd Storck távozik a Sepsi OSK-tól – hivatalos

Minden más foci
2024.09.05. 09:17

Négygólos mérkőzésen őrizte meg bajnoki veretlenségét a Sepsi

Minden más foci
2024.08.05. 20:50

Ez már mélyrepülés, egyhuzamban hatodszor kapott ki a Sepsi

Minden más foci
2023.10.19. 18:50

Tovább tart a Sepsi vesszőfutása, könnyedén nyert a CFR

Minden más foci
2023.10.05. 18:52

Sepsi: Dumitrescu klubrekordért igazolhatott a Slavia Prahához

Minden más foci
2023.09.05. 06:45
Ezek is érdekelhetik