Bernd Storck távozik a Sepsi OSK-tól – hivatalos

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2024.09.05. 09:17
Bernd Storck állásába került a vereségsorozat
Közös megegyezéssel távozik a Sepsi OSK csapatától Bernd Storck – jelentette be a hírt a Sepsi OSK. A német szakember kilenc hónapon át volt a székelyföldi csapat vezetőedzője, de az elmúlt hetek négyes vereségsorozata az állásába került.

 

„Négy kemény nap után megszületett egy nagyon nehéz döntés! A klub a világon a legfontosabb, és érzelmektől mentes kell legyen! Közös megegyezéssel elválnak útjaink! – írta Faceboook-oldalán Diószegi László, a sepsiszentgyörgyi klub elnöke, de a következő mondataival arra is utalt, hogy nem csak az edzőt tartja felelősnek a kialakult helyzetért. – De ezzel még nincs vége, akik tévedtek, azok fizetnek egytől-egyig! Sokat tanultam tőled, Bernd!”

Diószegi ezzel ugyanúgy utalhat a Storck által az elmúlt mérkőzések előtt a keretből kitett játékosok fegyelmi ügyeire (Varga Kevin már távozott a Sepsitől, és Kecskés Ákos távozásához is már csak a papírok aláírása szükséges), vagy a szinte teljesen elhibázott nyári átigazolásokra. 

Bernd Storck, aki tavaly november végén váltotta Liviu Ciobotariut, összesen 32 mérkőzésen (12-12 győzelem és vereség, 8 döntetlen) ült a Sepsi kispadján, és az ötödik helyen zárta a román Superliga 2023–2024-es idényét. A mostani szezont két győzelemmel kezdte, utána viszont hat meccsen keresztül nem nyert a Sepsi, amely legutóbbi három találkozóján már gólt sem szerzett.

A korábbi magyar szövetségi kapitány kevesebb mint 24 órán belül a harmadik menesztett vezetőedző a román vonalban, miután szerdán Tony da Silva (Poli Iasi) lemondott posztjáról, a Gloria Buzau pedig szintén közös megegyezéssel vált meg Andrei Prepelitától.

 

Legfrissebb hírek

Sok játékosban csalódott a Sepsi OSK elnöke

Minden más foci
2025.05.22. 13:36

Újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2025.05.19. 23:59

„Ez valami elképzelhetetlen” – Diószegi László a Sepsi élvonalbeli búcsúja után

Minden más foci
2025.05.18. 20:17

Kikapott a Sepsi, és búcsúzott az élvonaltól

Minden más foci
2025.05.18. 17:01

Bernd Storck csapata kiesett, és azonnal lecsapott rá egy másik belga klub: a cél a bennmaradás!

Minden más foci
2025.05.13. 11:16

Új nevet kapott a Sepsi OSK stadionja – hivatalos

Minden más foci
2025.05.10. 14:17

Sigér megszerezte az első gólját, a Sepsi fontos győzelmet aratott

Minden más foci
2025.05.09. 22:00

Gól nélküli döntetlennel tért vissza a Sepsi kispadjára László Csaba

Minden más foci
2025.05.02. 18:29
Ezek is érdekelhetik