FFT: miért nehezebb idegenben játszani?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.04.03. 15:53
A szabályok ugyanazok, a játékosok száma ugyanaz, a kapuk mérete is ugyanaz. Akkor miért nehezebb idegenben játszani? A FourFourTwo most utánajárt a futballvilág egyik legnagyobb rejtélyének.

A Barcelonának csak egyszer sikerült a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában idegenben nyernie Pep Guardiola alatt. Az MU-nak volt olyan idénye, amikor bajnokként ugyanannyiszor sikerült vendégként győznie, mint a végül kiesett Blackpoolnak. A Leeds United pedig, miután ’92-ben aranyérmes lett, a következő idényben egyetlen idegenbeli bajnokiját sem tudta megnyerni. Az ehhez hasonló tények miatt a foci legnagyobb rejtélyeinek egyike: miért olyan nehéz idegenben nyerni?

Vegyük például a Manchester United Barcelona elleni, 2011-es Bajnokok Ligája-döntőjét, amit semleges pályán, a Wembleyben játszottak. Sir Bobby Charlton megpróbálta elmagyarázni, miért is érezték jobban magukat a United futballistái az ismerős környezetben. „Sokszor kérdezik tőlem, hogy miért jelent ilyen sokat, ha valaki otthon játszik. Természetesen ebben a szurkolóknak nagy a szerepük. De nem csak erről van szó. Olyan ez, mintha a saját házadban lennél. Tudod, mi hol van, és csukott szemmel sem mész neki egyetlen bútornak sem.” Ez megmagyarázhatja, a csapatok miért teljesítenek jobban a saját közönségük előtt, de tényleg ilyen egyszerűen lezárhatjuk ezt a kérdést?

Nem! A FourFourTwo megkeresi a valódi válaszokat a felvetésre!

A teljes cikk elolvasható magyarul a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!

Legfrissebb hírek

FFT: Lionel Messi a 21. század legjobbja

Minden más foci
2023.11.29. 14:31

FFT: amikor felcsillant a remény – ifi Eb-arany Bicskeivel

Minden más foci
2022.04.11. 17:40

FFT: Megjelent a FourFourTwo magazin magyar kiadásának búcsúszáma!

Angol labdarúgás
2022.04.08. 08:34

FFT: A futball legnagyobb kóklere – Carlos Henrique, a Császár

Minden más foci
2022.04.07. 17:04

FFT: Éric Cantona, a forradalmár zseni, aki visszahelyezte az MU-t a futballtérképre – 2. rész

Angol labdarúgás
2022.04.05. 20:25

FFT: Éric Cantona, a forradalmár zseni, aki visszahelyezte az MU-t a futballtérképre – 1. rész

Angol labdarúgás
2022.04.04. 19:19

FFT: Futballista a szomszédod? Véged van!

Minden más foci
2022.04.03. 11:06

FFT: Nekünk kellett volna a döntőt játszanunk Franciaországban! – Pierre van Hooijdonk

Minden más foci
2022.04.01. 13:56
Ezek is érdekelhetik