FFT: a cserélés művészete

Arséne Wenger egy pókerjátszmához hasonlította a cserét: „Rizikóznod kell” – mondja, és pontosan tudja, hogy az alapján ítélnek meg egy edzőt és játékszervező képességét, hogy miként sáfárkodik a cserékkel. A vékony mezsgye, ami a jó és a rossz cserét elválasztja, a legjobban talán Giovanni Trapattoni szavaival jellemezhető: „A cserével egy jó edző tíz százalékot javíthat egy csapaton, de egy rossz edző ötven százalékot ronthat”.

Angliában a cserék szervezése természetesen az 1967–1968-as szezonban vált az edzők fokmérőjévé, ekkortól lehetett ugyanis először taktikai okokból cserélni egyet. Az azt megelőző két esztendőben még csak sérülés esetén változtathattak a vezetőedzők.

Arséne Wenger egy pókerjátszmához hasonlította a cserét: „Rizikóznod kell” – mondja, és pontosan tudja, hogy az alapján ítélnek meg egy edzőt és játékszervező képességét, hogy miként sáfárkodik a cserékkel. A vékony mezsgye, ami a jó és a rossz cserét elválasztja, a legjobban talán Giovanni Trapattoni szavaival jellemezhető: „A cserével egy jó edző tíz százalékot javíthat egy csapaton, de egy rossz edző ötven százalékot ronthat”.

Angliában a cserék szervezése természetesen az 1967–1968-as szezonban vált az edzők fokmérőjévé, ekkortól lehetett ugyanis először taktikai okokból cserélni egyet. Az azt megelőző két esztendőben még csak sérülés esetén változtathattak a vezetőedzők.

Mint új jelenséget, a cserét is kétkedve fogadták. Keith Peacock – az egykori Chelsea- és Queen Park Rangers-középpályás Gavin apja – volt az első becserélt játékos, ő a sérült Mike Rose kapust helyettesítette egy Bolton–Charlton meccsen a 11. percben, 1965. augusztus 21-én. A taktikai csere hatalmas ász lett a szakvezetők kezében, és természetesen rengeteg vitás helyzetet is eredményezett. Ahogy a liverpooli Phil Boersma „kisétált” a Wembleyből az 1974-es FA-kupa-döntő előtt, mivel Bill Shankly a sokoldalúbb Chris Lawlernek adta a csere lehetőségét aznapra. „Csak egy ember lehet cserejátékos, és csak egy ember hozhatott döntést: ez utóbbi én voltam – emlékszik vissza Shankly. – A meccs napján háromnegyed kettőkor jutottam csak valahogy erre az elhatározásra.”

Az évek során a cserék száma háromra nőtt, így adva sokkal nagyobb lehetőséget a vezetőedzőnek, hogy az átvigye akaratát a játékon. „Ha edző vagy, meg kell hoznod a döntéseket, nemcsak agyalnod rajtuk – mondja Rafa Benítez (Internazionale). – Ha megpróbálok megnyerni egy meccset, minden játékos egyforma a számomra.”

A futball lényegében akcióra és az arra adott reakcióra is lebontható. A csere alapvetően arra az esetre szolgál, ha egy játékos megsérül, elfárad, vagy nem hatékony a mérkőzésen. A játék javítását szolgálja. „Minden csapatban adódnak apróbb zavarok” – teszi hozzá Benítez. De van a csere intézményének egy másik vetülete is: a kulcsjátékosok szusszanni tudnak egyet, a fiatalok pedig játéklehetőséget kapnak.

„Vannak esetek, amikor az edző taktikai változtatást szeretne, és van olyan is, amikor a pszichológia szintjére terelődik a kérdés” – magyarázza José Mourinho.

A cserélés művészetéről és tudományáról szóló terjedelmes cikk elolvasható a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!