Videó: „Imádom ezt a játékot” – exkluzív interjú Ronaldinhóval

– Tényleg megfontolná a visszatérést egy kedvező magyar ajánlat esetén?
– Megfontolnám, persze, csak az a baj, hogy már jó ideje nem vagyok aktív – indította a rá jellemző mosollyal a Nemzeti Sportnak és az MTVA-nak adott exkluzív interjúját a brazil labdarúgás legendája, a budapesti teqball-világbajnokság sztárvendége, Ronaldinho. – Gyönyörű pályafutásom volt, a Jóisten rengeteg élménnyel ajándékozott meg, ám életem ezen szakasza már lezárult. Sok meccset, sok címet, sok egyéni díjat nyertem, ez mind szép emlék, de tétmérkőzésen engem már aligha látnak játszani. A barátokkal viszont bármikor örömmel focizom.

– Amikor hivatalossá vált a visszavonulása, kollégánk, Huber Tamás arról írt, ha húsz év múlva a kisfia megkérdezi tőle, milyen futballista volt Ronaldinho, azt feleli: „Fiam, ha valakivel meg szeretnéd szerettetni a labdarúgást, mutass neki videofelvételeket Ronaldinhóról.”
– Örülök, ha ilyen történeteket hallok. Büszkeséggel tölt el, ha valaki rólam mesél a gyermekének, hiszen ez azt jelzi, valamit jól csináltam. Ha hírnévre tettem szert, annak köszönhetem, hogy világéletemben futballista akartam lenni. Szerencsém volt, mert a fociért bolonduló családba születtem, édesapám és a fi vérem is kiválóan játszott, én meg az ő útjukat akartam követni. Semmi másra sem vágytam, mint arra, hogy futballista legyek! A labda bűvöletében élek mind a mai napig.

– Ebben mennyit segít a teqball?
– Rengeteget! Egyszerűen imádom ezt a játékot, remélem, idővel bekerül az olimpiai programba. Abban a pillanatban, hogy megismertem, beleszerettem. Nekem elhihetik, lenyűgöző sportág, minden tetszik benne. Legfőképpen az, hogy labdával játsszák. Tudják, a barátsághoz vezető legrövidebb utat a labdával lehet megtenni.

– Önnél hitelesebb választ aligha adhat bárki is a következő kérdésre: ki van a legjobb viszonyban mostanság a labdával.
– Régen Pelé volt a király, ő varázsolt a pályán. Manapság Leo Messi a legjobb. Nem véletlen, hogy a minap kapta meg a hatodik Aranylabdáját. Nagyon tisztelem őt. Volt szerencsém együtt játszani vele a Barcelonában, az ő csillaga akkor kezdett el felfelé ívelni. Ahogyan őt, úgy másokat is barátomnak vallhatok a Barcából. Természetesen a mai napig sokakkal tartom a kapcsolatot, az elnökkel éppúgy remek a viszonyom, mint a vezetőkkel és a játékosokkal. A sikerek egy életre összekötnek minket.

– Ön mit tart a legnagyobb sikerének?
– Nyertem világbajnoki aranyérmet, voltam Bajnokok Ligája-győztes, ünnepelhettem bajnoki címeket – ne várják, hogy egyet is kiemeljek közülük. Mint ahogyan egy gólt sem tudnék a többi elé helyezni. Betaláltam a Real Madrid kapujába, voltam eredményes a Paris Saint Germain–Marseille rangadón, a kétezerkettes vébén az angolok ellen lőttem egy emlékezetes gólt, de sokan a Chelsea elleni BLmeccsen szerzett gólomat is fel szokták eleveníteni. Nekem nincs nagy különbség gól és gól között – tényleg sok olyan van, ami a szívemhez közel áll. Különösképpen azok, amelyekkel a csapatomat győzelemhez segítettem.

– Közben sokak példaképévé vált: mit gondol, mi kellett ehhez?
– Erre nehéz felelnem. Talán az, hogy minden pályán töltött percet igyekeztem élvezni. Ha játszottam, arra törekedtem, hogy kifejezzem, mennyire szeretem a focit. Azért is mosolyogtam annyiszor a meccsek közben, mert boldoggá tett, hogy azt tehetem, amit mindennél jobban szeretek.

– Egy-egy mérkőzés lefújását követően az ellenfél futballistái legtöbbször önt rohanták meg, hogy elkérjék a mezét. Volt olyan labdarúgó, akinek a felsőjét viszont ön szerette volna megkaparintani?
– Hogy őszinte legyek, nem voltam az a típus, aki más dresszére hajt. A közös képekért sem voltam oda. Ettől függetlenül sok szép emléket őrzök – itt, a fejemben.

– A beszélgetésünket megelőző sajtótájékoztatón meglepték önt egy Puskás-mezzel, úgy tűnt, örült neki.
– Persze, hogy örültem, hiszen Puskás Ferencet minden brazil ismeri. Márpedig az én hazámban megbecsülik azokat, akik művészien bántak, bánnak a labdával.

– Tudvalevő, nem először jár Magyarországon. Ha azt mondjuk, kétezernégy április huszonnyolcadika, eszébe jut valami?
– Ha nem tévedek, akkor voltam először itt – a válogatott tagjaként. Az is előttem van, hogy megnyertük a magyarok elleni mérkőzést. A magam részéről nem is bánnám, ha a teqball-világbajnokság döntője megint Magyarország–Brazília csatát hozna, bár előre szólok, a brazilok minden finálénak úgy vágnak neki, hogy ők az esélyesek.

– Mosolyog, folyton mosolyog. Le sem tagadhatná, hogy boldog ember.
– Az vagyok, igen. A futballnak köszönhetően járom a világot, van egy akadémiám, azzal is sokat foglalkozom. Közben élem a hétköznapi emberek életét, ha van némi szabadidőm, a barátaimmal focizom vagy zenélek. S ha nagyon kell, még odahaza is besegítek.