MLS: „Tudni kell talpra állni” – klubja bemutatta Thierry Henryt

Vágólapra másolva!
2019.11.18. 20:21
null
Thierry Henry a hétfői bemutatón (Fotó: AFP)
Az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságban (MLS) szereplő Montreal Impact vezetőedzőjévé nemrégiben kinevezett Thierry Henryt hétfőn klubja hivatalosan is bemutatta a kanadai sajtónak.

 

„Volt egy nagyszerű időszakom a belga válogatott mellett és egy kevésbé szép a Monacónál, de ott is sokat tanultam az adódott nehézségekből – mondta hétfőn Thierry Henry, majd reagált arra a felvetésre is, hogy az MLS-playoffról idén sorozatban már harmadszor lemaradó montreali csapat viszonylag gyakorta válik meg az edzőitől (a 2010-ben alapított együttesnek ő a hetedik vezetőedzője). – Nincs bennem félelem, csak a pozitívumokkal foglalkozom, miért is tennék másként, hiszen amikor futballistaként léptem pályára itt, már akkor is láttam, mennyire rajonganak a helyiek a labdarúgásért.”

A korábbi 123-szoros válogatott francia támadó hozzátette: már akkor beleszeretett a kanadai városba, amikor 2011-ben, a New York Red Bulls színeiben járt ott. S hogy miként dolgozta fel az egy évvel ezelőtti, kudarcos monacói bemutatkozását az edzői pályán?

„Minden tiszteletem a Monacóé, hiszen ott kezdtem a játékos-pályafutásomat is. Az edzősködés viszont nem működött. Van, hogy nyersz, van, hogy csak tanulsz, és én nagyon sokat tanultam ott. Tudni kell talpra állni, ennek fontosságával mindenki szembesül az élete folyamán. Az egyetlen végzetes hiba, amit elkövethet az ember, hogy nem tanul a kudarcokból. Ebből a szempontból fontos időszakot éltem meg Monacóban, és boldog vagyok, hogy most a Montreal Impact kispadján új korszakot kezdhetek.”

Érdekesség, hogy Henryt éppen azon a napon mutatták be a kanadaiak, amelyiken 10 évvel ezelőtt emlékezetes kezezéssel segítette ki a francia válogatottat a 2010-es világbajnokságra.

Legfrissebb hírek

Sallói Dániel remek góllal járult hozzá csapata győzelméhez

Légiósok
2025.08.31. 07:37

Thierry Henry is Szoboszlait csodálja: „Nem kell hozzáérned a labdához, hogy tied legyen a gólpassz”

Angol labdarúgás
2025.08.26. 09:10

Sallói mellől öngólt rúgtak, de ez sem segített rossz passzban lévő csapatán

Légiósok
2025.08.25. 07:26

Videók: Müller és Szon is megszerezte első MLS-gólját, de Gazdag is betalált

Minden más foci
2025.08.24. 10:43

Luis Suárez: Messivel együtt szeretnék visszavonulni

Minden más foci
2025.08.20. 12:15

Messi remekelt, Gazdag lesgólig jutott, Sallóiék megint kikaptak az MLS-ben

Minden más foci
2025.08.17. 07:47

Los Angelesben valaki azt várja, Szon Hung Min vb-győzelemhez segítse az Egyesült Államokat

Minden más foci
2025.08.07. 16:55

A Los Angeles FC bejelentette Szon Hung Min érkezését – hivatalos

Minden más foci
2025.08.06. 23:45
Ezek is érdekelhetik