Fortuna Liga: otthon hozta a kötelezőt a DAC

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
Vágólapra másolva!
2019.11.30. 15:34
null
Vida Máté kihagyott helyzete is belefért (Fotó: <a href="https://www.dac1904.sk" target="_blank">dac1904.sk</a>, november 9.)
A szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Fortuna Liga) 17. fordulójában a DAC hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Nitrát (Nyitra). A dunaszerdahelyi csapat gólját Marko Divkovic szerezte a 63. percben.

A hónap elején a Trencsént három magyar légiósa góljával legyőző, a legutóbbi fordulóban Nagymihályban 5–0-s vereséget szenvedő DAC-ban a bokatöréssel küszködő Kalmár Zsolt és a keretből személyes okok miatt kikerülő Kristian Kostrna mellett hiányzott az utolsó pillanatban megsérült Dominik Kruzliak is.

Az utolsó előtti Nyitra ellen az első perctől kezdve ment előre a sárga-kék csapat, amely az első húsz percben hétszer próbálkozott lövéssel, de az összes kísérlete pontatlan volt. A DAC játékán érezni lehetett a nagymihályi zakót, akadozott a gépezet. Sőt, félórányi játék után csak Jedlicka bravúrjának köszönhetően nem vezetett a Nyitra.

„Próbálkoztunk, de bennünk volt, ami a múlt héten történt” – mondta Vida Máté.

A szünet után nagyon felpörgette a játékot a DAC.

Tíz perc alatt négy nagy helyzetet dolgozott ki a Hyballa-legénység, Eric Davis büntetőt is rúghatott, de Sipos kapus fantasztikusan védett.

A 63. percben Vida Máté labdaszerzése és Ronan mesteri labdája után Marko Divkovic kilőtte a bal alsó sarkot.

Nemsokára Vida Máté örvendezhette volna meg a Mol Aréna 7168 nézőjét, de ajtó-ablak helyzetben nem találta el a kaput. Hiába az újabb lehetőségek, maradt az egygólos hazai győzelem.

„A második félidőre büszkék lehetünk. Rengeteg helyzetünk volt, részletkérdés hogy kihagytuk őket. Az én lehetőségem? Nagyon siettem, hogy megkapjam a labdát, de nem sikerült koncentrálnom a lövéskor. Hála Istennek, nyertünk, nem volt jelentősége a kihagyott helyzetnek” – zárta le Vida Máté.

SZLOVÁKIA, FORTUNA LIGA
17. FORDULÓ
FC DAC 1904 (Dunaszerdahely)–Nitra (Nyitra) 1–0
DAC: Vida Kristopher és Vida Máté végig a pályán volt, Kalmár Zsolt sérülés miatt nem volt a keret tagja.

Legfrissebb hírek

Közel félszáz gólt dobtak a DAC kézilabdázói az idénynyitón

Kézilabda
2025.09.07. 11:59

A Dunaszerdahely hosszabbított a volt FTC-játékossal – hivatalos

Minden más foci
2025.09.05. 17:28

Niké Liga: dunaszerdahelyi koncert a rivális Nagyszombat otthonában

Minden más foci
2025.09.01. 11:37

A DAC háromgólos sikert aratott az eddig hibátlan Nagyszombat otthonában

Minden más foci
2025.08.31. 20:55

Játékossors: az NB III-ban folytatja Kalmár Zsolt – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.08.27. 19:32

482 nap után szerzett ismét négy gólt a DAC

Minden más foci
2025.08.24. 13:19

Négy gólt lőve nyert odahaza a Dunaszerdahely

Minden más foci
2025.08.23. 22:30

Szlovák Kupa: biztos DAC-továbbjutás

Minden más foci
2025.08.20. 19:55
Ezek is érdekelhetik