A magyar „válogatott”, amely zavarba ejtette egész Uruguayt

 

Uruguay legutóbb 2000-ben játszott mérkőzést a magyar válogatottal.

Pontosabban a Lombard FC Tatabánya magyar játékosaival…

„Amikor a Radio Universal közölte Maldonadóból, hogy Uruguay ellenfele nem Magyarország volt, sokan legyintettek, mondván, valaki megint kötözködik. Nem, uraim, ez esetben az információ helyes, terjesztője csak az igazságot mondja. Nagy kár, hogy ilyesmi előfordulhat velünk, éppen abban az időben, amikor a csapat igyekszik felemelkedni. Nem állíthatja senki, hogy Uruguay a magyar válogatottal játszott, mert ez nem felel meg a valóságnak. Az Uruguayi Labdarúgó-szövetség kötelessége, hogy az ügyet kivizsgálja, kiderítse az igazságot. Ki ajánlotta a mérkőzést? Tudta-e a vezetőség, hogy a másik csapat nem a magyar válogatott? Van-e köze a mérkőzést közvetítő televíziós társaságnak ehhez a kínos esethez? Ezekre a kérdésekre mind választ várunk, valamennyiünk érdekében.”

Hogy a La República uruguayi napilap 2000. február 24-én közölt, kemény hangú jegyzetében felvetett kérdésekre érkezett-e utóbb egyértelmű felelet, nem tudjuk. Mindenesetre ha valaki ma megnézi az Uruguayi Labdarúgó-szövetség (AUF) honlapján a 2000. február 17-i Uruguay–Magyarország mérkőzés jegyzőkönyvét, furcsa apró betűs magyarázatot talál alatta. Mintha az adatokat pontosították volna a megcsillagozott részhez fűzött kommentárral: „B válogatott találkozónak nyilvánítva, a mérkőzésen ugyanis Magyarország B csapata szerepelt, kizárólag az FC Tatabánya futballistáiból összeállítva.”

Bár a kiutazók valóban kivétel nélkül a tatabányai NB I-es klub alkalmazásában álltak, erről az A-válogatott mérkőzésre készülő uruguayi közvéleménynek sejtelme sem volt. Főként miután az említett újság az európai vendégekről a következő névsort közölte: Kiprich József (Den Bosch), Vincze István (BVSC), Szalma József (Komárom), Mészöly Géza (Asdód), Arany László (Zalaegerszeg), Balogh Tamás (Dunaferr), Gelei Károly (Szolnok), Árki Gábor (Gázszer), Tüske Roland (Vasas), Zsivóczky Gyula (Videoton), Szabó Viktor (Kecskemét), Süveges Zoltán (Csepel Érd), Hornyák Vendel (Sopron), Füzesi Zsolt (BVSC), Virág Attila (Sopron), Szentjobbi István (Kisújszállás), Letenyei Attila (Komárom), Kovács Attila (Gázszer). Az elképesztő listán valamennyi név stimmelt, a megnevezett klubok közül viszont természetesen egy sem, pontosabban többnyire az érintett játékos pályafutásának valamely korábbi állomását jelölték (a Csepelen és Érden is megforduló Süveges Zoltán esetében pedig az újságpapíron fantomklub született Csepel Érd néven).

 

A rejtélyes magyar együttest majdhogynem a leginkább ütőképes uruguayi válogatott fogadta: hogy mást ne említsünk, a 23 500 néző előtt lejátszott mérkőzésen a 2–0-s győzelmet arató hazai csapat góljait Álvaro Recoba, az Internazionale támadócsillaga és Darío Rodríguez, a két évvel későbbi uruguayi vb-csapat kapitánya szerezte. „Kicsit meglepett, hogy Uruguay a legerősebb összeállításban lép ellenünk pályára, ugyanis a vezetői arra kértek minket, hogy az idegenlégiósainkat ne vigyük magunkkal” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Kereszturi Jenő, a tatabányai klub technikai igazgatója, utalva egyúttal a rendhagyó találkozó előzményeire. A korabeli magyar sajtó szerint a nemzeti futballszövetség megalakulásának századik évfordulóját ünneplő Uruguay eredetileg Szlovákiával kötött le barátságos mérkőzést, a szlovákok azonban vízumgondok miatt lemondták az utat. Így ugrott be a helyükre utolsó pillanatban a különös magyar csapat, a légiósait itthon hagyó, piros-fehér-zöld álruhás Tatabánya, amely – a sportlap tálalásában – magyar ligaválogatottként szerepelt Dél-Amerikában. Mások mellett Bíró Péter, a Lombard elnöke és Sárosi Ferenc csapatvezető, a Magyar Hivatásos Labdarúgó Liga igazgatója is az együttessel tartott, amely kint először Asunciónban, a paraguayi fővárosban lépett pályára. Az addigi magyar futballtörténelem talán egyik legabszurdabb párosítása a Paraguay–Lombard FC Tatabánya, a végeredmény azonban kiegyenlített erőviszonyokról árulkodik, a legendás kapust, José Luis Chilavertet nélkülöző dél-amerikai ellenféllel szemben 1–1-es döntetlent ért el az alkalmi vendéggárda, sőt Kiprich József tizenegyesgóljával még vezetett is. A beszámolók szerint a paraguayi közönség Puskás Ferenc és az országban 1995-ben szövetségi kapitányként dolgozó Kubala László utódait fürkészte a Lombard-fiúkban, akik igencsak szenvedtek a 38 Celsius-fokos hőségtől, negyedóránként sóoldattal próbálták frissíteni a szervezetüket. A kontinenstúra folytatódott, négy nappal később az uruguayi Maldonadóba várták a magyar válogatottat, vagy annak torzóját.

 

„Az egykor a világfutball hatalmasságának számító európai csapat fiatal játékosai segítségével megújulás kellős közepén áll” – mutatta be az érkező magyarokat a La República, újabb jelét adva a csúnya félreértésnek, már ha nem a Lombard FC Tatabányára utalt a világfutball egykori hatalmasságaként. A körülmények ismeretében szinte zavarba ejtő, mennyire alaposan készült az ütközetre a Daniel Alberto Passarella szövetségi kapitány által vezetett válogatott, Gustavo Méndez, a Torino hátvédje például hosszasan taglalta előzetesen a rivális játékát: „Magyarország kemény ellenfél lesz. Sokat beszélgettünk a magyarokról, elemeztük a Paraguay elleni teljesítményüket. Klasszikus négy–négy–kettes felállásban játszanak, a védelmük nagyon erős, a középpályán két szűrő és két kreatív szélső szerepel náluk, elöl pedig két igen gyors csatár támad. Nehéz dolgunk lesz, de készen állunk a kihívásra.”

A Nemzeti Sport beszámolója szerint a mérkőzést utóbb ellentmondásosan ítélte meg az uruguayi szakma: „Elhangzottak kritikusabb vélemények is, amelyek szerint a Tatabánya nem volt megfelelő képességű partnere az uruguayi csapatnak. A montevideói El País, az egyik legtekintélyesebb uruguayi napilap szerint a magyar csapat fizikailag nagyon erős, ám technikailag nem tudta felvenni a versenyt ellenfelével. A lap szerint a tipikusan európai focit játszó Lombard FC nagyon keveset mutatott a pályán, főleg a védekezéssel volt elfoglalva. Az El Observador ugyanakkor felteszi a kérdést, »Miért éppen a magyar csapattal kellett játszania az uruguayi válogatottnak?« A lap a meccset taglaló cikkében kifejti, nem kellett volna a messzi Európából edzőpartnert meghívni, hiszen bármelyik első osztályú uruguayi gárda jobban játszik, mint a Tatabánya.”

 

Nem volt ennyire szigorú Daniel Passarella, az uruguayiakat vezető argentin szakember, elégedettnek tűnt az ellenfél kiválasztásával, hasznosnak értékelte a találkozót: „Az első félidő teljes egészét mi uraltuk, hiszen még helyzete sem volt a magyar csapatnak. Én mégis a második játékrészben mutatott teljesítményünknek örülök inkább, mert a támadólag fellépő magyarokat meg tudtuk fékezni.”

A fennmaradt internetes meccs­videó tanúsága szerint a tatabányaiak valóban címeres mezben léptek pályára. Igaz, Ferling Béla edző elmondása szerint a maldonadói fellépés előtt egy időre nyoma veszett a piros-fehér-zöld garnitúrának – legalábbis a masszőr-szertáros úgy tudta…

„Elhatároztuk, hogy megtréfáljuk Tubi bácsit, azaz Sándor Imrét, a mindenki által szeretett, legendás gyúrót – eleveníti fel a tréner a tizenkilenc éves történetet. – Előadtuk neki, hogy néhány bőröndöt Paraguayban felejtettünk, és azokban maradt a szerelés is. Rá voltak bízva a mezek, szegény szinte sírógörcsöt kapott. Még Passarellát is beavattuk, ő is adta a meglepettet, ígérte, megpróbál nekünk az uruguayiaktól valami hasonló pótszerelést kérni. Aztán az utolsó pillanatban csak előkerültek az igazi mezek. Nekem felejthetetlen emlék marad az a mérkőzés. Gondolhatja, milyen érzés volt látni, amikor kiírták az edzők nevét: »Uruguay–Passarella, Magyarország–Ferling«.”

A Tatabányán született, 65 éves szakember megerősíti, a mérkőzés előtt zavar támadt a magyar csapat körül: „Az uruguayiak elmondták Bíró Péteréknek, hogy nem erre számítottak. Aztán hamar elfelejtették az ügyet, látták a Paraguay elleni döntetlent, az meggyőzte őket. Utóbb Uruguayjal szemben is helytálltunk, olyannyira, hogy egy brazil élvonalbeli csapat meghívott minket egy néhány napos brazíliai túrára, az otthoni bajnokság kezdete miatt azonban már nem tudtuk vállalni. Sietni kellett haza, várt ránk a Vác elleni idénynyitó – bele is szaladtunk egy csalódást keltő ikszbe.”

Ferling uruguayi emléke még, hogy Kiprich Józsefet, a tatabányaiak játékosát és szakmai igazgatóját megismerték a helybeliek a Radisson Victoria Plaza Hotellel szemközti sörözőben, a Feyenoordnál töltött évek dicsőségéről az óceánon túl is tudtak. Recobáékkal szemben azonban nem láthatták játszani a tatabányai közönségkedvencet, a Nemzeti Sport tudósítása szerint ugyanis a szállodában meghűlt az erős légkondicionálótól.

„Óriási hőség volt, lehetett vagy negyven fok, Ferling Béla pedig úgy feltekerte a légkondit a szobánkban, hogy reggelre teljesen lebetegedtem. Köhögtem, fújtam az orrom a kánikulában” – meséli Kiprich József, aki a lenyűgöző körülmények mellett arra is emlékszik, hogy az uru­guayiak kérésére, sebtében állt össze az utazó keret. Helyet kapott benne, sőt az uruguayiak ellen kapufáig jutott Vincze István, a Lecce korábbi csatára, aki pályafutása egyik legszebb utazásaként őrzi a dél-amerikai túra emlékét.

„Úgy volt, hogy nem tudok a csapattal tartani, feleségem ugyanis szülés előtt állt. Aztán csak elmentem, és nem bántam meg, nem maradtam le semmiről, visszaérve ott lehettem Bogi lányunk születésénél. Csodálatos szeretettel, leírhatatlan hangulatban fogadott minket az uruguayi közönség, a telt házas stadionban sportszerűen minket is megtapsoltak. Recoba ellen játszani félelmetes élmény volt, amikor megindult, lehetetlen volt megállítani, a gólja előtt is három-négy játékost kicselezett. El Chinót nem kell bemutatni, és olasz nyelvtudásomat kamatoztatva a végén vele cseréltem mezt, máig becsben őrzöm. Mi úgy tudtuk, hogy B-válogatottként vagy ligaválogatottként utazunk ki, nekünk is meglepetés volt a helyiek félreértése. Akárki is szervezte a túrát, nem mondhatok mást, csak azt, hogy köszönet érte!”

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2019. október 26-i lapszámában jelent meg.)