Németország: megvan a futballszövetség új elnöke

Vágólapra másolva!
2019.09.27. 14:09
Fritz Keller lett pénteken a Német Labdarúgó-szövetség (DFB) új elnöke.

A 62 éves üzletembert – aki egyetlen jelölt volt a posztra – a 257 szavazásra jogosult tag egyhangúlag választotta meg. A Bundesligában szereplő SC Freiburg eddigi elnöke azonnali intézkedésként a DFB teljes körű átvizsgálását jelentette be.

„Így visszaállíthatjuk a szövetség hitelességét és újra elnyerhetjük a bizalmat” – mondta megválasztása után Keller, aki a vendéglátóiparban és a borászatban nemzetközileg ismert szaktekintély, 1991 óta elnökhelyettese volt a Freiburgnak, amelyet 2010 óta vezetett, csaknem öt éve elnökként. A német együttes Sallai Roland személyében magyar válogatott labdarúgót is foglalkoztat, Keller most a DFB vezetése miatt lemondott a freiburgi elnöki posztról.

A hétmillió tagot számláló DFB korábban bizottságot hozott létre annak érdekében, hogy megtalálják a 2016 áprilisától hivatalban lévő, idén április elején lemondó Reinhard Grindel utódját. A testület csak Kellert találta alkalmasnak a feladatra.

Keller elődje, Grindel az 1900-ban alapított DFB 12. – egyben legrövidebb ideig hivatalban lévő – elnöke volt. Lemondásának hátterében az állt, hogy a Spiegel magazin közzétette: a sportvezető a DFB médiamenedzsmentjének felügyelőbizottsági elnökeként 78 ezer eurónyi (25.4 millió forintnyi) jövedelmet nem vallott be 2016-ban és 2017-ben. Emellett a Bild szerint elfogadott egy luxuskarórát Grigorij Szurkisz volt ukrán szövetségi elnöktől, ezt Grindel később beismerte, és hatezer euróra (1.9 millió forintra) becsülte az óra értékét.

Az ügy következményeként a sportvezető lemondott az európai szövetség (UEFA) alelnöki posztjáról, és a nemzetközi szövetség (FIFA) vezető testületében betöltött tagságáról is. Grindel sorozatban a DFB harmadik olyan elnöke volt, aki botrányba keveredett.

Wolfgang Niersbachhal és Theo Zwanzigerrel szemben a svájci ügyészség augusztusban emelt vádat a 2006-os németországi világbajnokság rendezésével kapcsolatos vesztegetési ügyben.

Legfrissebb hírek

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
8 órája

A németek félelmetes hajrája után jött Jokicsék kiesése a férfi kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.09.06. 22:57

Nagelsmann: Mérföldekre voltunk mindentől

Foci vb 2026
2025.09.05. 11:34

Ez nagyot szólna: Raúl is jelölt a Leverkusen kispadjára – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.03. 10:20

Xavi válthatja a kirúgott Ten Hagot a Leverkusen kispadján – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.01. 15:56

A St. Pauli két góllal legyőzte a Hamburgot a városi derbin

Német labdarúgás
2025.08.29. 22:31

Kezdésnek ütős: Kane hármat, a Bayern hatot rámolt be a Lipcsének a Bundesliga nyitányán

Német labdarúgás
2025.08.22. 22:29

Német Kupa: ötöt lőtt ötödosztályú ellenfelének a Frankfurt

Német labdarúgás
2025.08.17. 18:11
Ezek is érdekelhetik