Tippmixtitkok kamrája: a munkahely, ahová csak „kihalásos alapon” lehet bekerülni

Bár szigorúan tilos nekik, ezúttal mégis ők fogadtak. Engem.

Többszöri próbálkozás után – köszönet a Szerencsejáték Zrt.-nek a vendégszeretetért – bejutottam oda, ahol a sportfogadások szerelmeseinek képzelete gyakran kalandozik. Oda, ahol a Tippmix által kínált sportesemények oddszai (nyereményszorzói) születnek.

Aronnax professzor érezhette így magát Jules Verne regényében, amikor Némó kapitány megmutatta neki a Nautilus vezérlőtermét. Idegen azt addig soha nem láthatta – ami azt illeti, a Tippmix oddszmestereinek irodáját sem sokan.

A Szerencsejáték Zrt. Csalogány utcai székházában egy külön, rejtélyes világot alkotnak az ott dolgozók, még a kommunikációs osztály vezető munkatársának a kártyája sem nyitja azt az ajtót, amely mögött – ha nem is félhomályos, szivarfüstben úszó helyiségben, ahogy azt a bukmékerekről képzeljük régi filmek alapján – dolgoznak az oddszmesterek. Tévék és villódzó monitorok között, milliónyi adat tengerében.

Arra is figyelni kell, ki bulizott az éjjel

Misztikus hangzású mesterség az övék. Már az elnevezése – oddszmester – is a titokzatos szabadkőműves-páholyok vezetőit, a nagymestereket juttathatja az eszünkbe. Fotó nem készülhet, nem lehet nevesíteni a cikkben megszólalókat, a cég gondosan őrzi „aranyásóinak” anonimitását. Szerződés köti őket, hogy a munkájukról a legszűkebb értelemben vett családjukat leszámítva senkinek nem beszélhetnek, részletekbe menően pedig még nekik sem, nehogy véletlenül zsarolhatóvá váljanak. Nekik is jobb így, kevesebben zaklathatják őket a nyilván nagyon unalmas „Mondj már egy tuti tippet!” kezdetű jópofáskodással.

„Ha tudnám a sportesemények kimenetelét, nem itt dolgoznék, sőt, nem dolgoznék sehol sem – mondja nevetve a Nemzeti Sportnak megszólaló oddszmester, aki már csaknem húsz éve dolgozik ebben a munkakörben. – Nekem nem a mérkőzés eredményét kell eltalálnom, nekem egy dolgot kell megtippelnem: a fogadók mit gondolnak arról, hogy mi lesz a meccsen.”

Sokéves tapasztalat, a sportágak alapos ismerete, speciális szaktudás – mégis milyen képességek szükségeltetnek mindehhez?

Azzal a prekoncepcióval érkezünk, hogy miközben a sportélet szereplői közül sokan osztják két marokkal az észt – edzők, szakkommentátorok, újságírók, bloggerek –, valójában aligha érthet bárki is jobban a sporthoz, mint ők, akik nap mint nap súlyos pénzösszegekkel „játszanak”. Ezt a felvetést szerényen elhárítja emberünk, de azt nem tagadja, hogy náluk többet aligha foglalkozik bárki is a sporttal, és kevesen lehetnek náluk is naprakészebbek.

„Egyik legfőbb feladatunk, hogy minden eseményen rajta legyünk – mondja. – Ezért van rengeteg tévénk, kapcsolatban állunk hírügynökségekkel, hírszolgáltatókkal, rengeteg appot használunk, hogy minél több információt a lehető leghamarabb észrevegyünk és tudjunk, mert ez nagyon fontos a valós esélyek meghatározásához.”

Nem tagadja, hogy ez a valóságban is úgy működik, mint ahogy Martin Scorsese Casino című kultuszfilmjében a Robert De Niro alakította főszereplő csinálja: figyelni kell, tudni, ki sérül meg az utolsó edzésen, kik szállnak fel a csapatbuszra, buliztak-e a kulcsjátékosok a meccs előtti éjjel – és az új infók birtokában azonnal lépni kell.

„Mi úgy tartjuk, a sportfogadás tudásalapú játék – mondja. – Persze a szerencsének is van szerepe, és minden országban szerencsealapú játékként is kezelik, így ennek jegyében zajlik a szabályozás. Pedig biztos, hogy van benne tudás, látszik a fogadóinkon is, hogy aki igazán benne van a sportban, az tud sikeres lenni hosszú távon. Vagy az, aki gyorsabban jut biztosabb információhoz, mint mi. Leginkább az mer nagy összegben fogadni egy sporteseményre, akinek saját, helyi forrása van.”

A Kajmán-szigeteki tenisz nem játszik

Az oddszmesterek különféle munkaköröket töltenek be. Külön csapatok jelenítik meg a Tippmix honlapján az eseményeket, mások ellenőri munkát végeznek, csekkolnak minden kikerülő adatot, dátumot, miegymást. A traderek követik, hogy az adott eseményekre honnan, milyen összegű fogadások érkeznek, ők mozgatják is az oddszot, ha szükség van rá, különösen az élő eseményeknél. Beszélgetőtársunk pedig oddszadó oddszmester, ő menet közben már nem nyúl a nyereményszorzókhoz. Csapatával először is az a feladata, hogy eldöntsék, milyen eseményre és milyen jellegű fogadásokat kínálnak.

„Bővítjük folyamatosan a kínálatot, de van az a szint, ami alá nem megyünk, például a Kajmán-szigeteki teniszbajnokságra nem kínálunk fogadási lehetőséget. És húztunk egy vonalat: ifjúsági és amatőr eseményekkel nem foglalkozunk, ott túl nagy a visszaélés lehetősége. De a Fülöp-szigeteki kosárlabda-bajnokság például nagyon-nagyon népszerű idehaza. Azt sem tudják a legtöbben, melyik csapat milyen játékerőt képvisel, vagy kik játszanak a csapatban, de magyar idő szerint reggel nyolc–tíz óra körül játsszák a meccseket, Európában semmilyen más sportesemény nincs ilyenkor, a megszállott fogadók pedig felébredve már teszik is meg gyorsan az online, élő tippjeiket.”

Amint kiválasztják az eseményt, meghatározzák a nyereményszorzót. Külföldi sportesemények esetén segítségükre van ebben egy jól megalapozott informatikai és matematikai támogatottságú algoritmus, amelyre nyugodtan rábízhatják magukat. A hazai események esetében viszont extra munkára és odafigyelésre van szükség, mert azok oddszait szinte mindig a piacon elsőként határozzák meg. Csapatmunka eredménye ez, a gárda minden tagja bemondja a maga javaslatát, ezek szintézise adja meg az oddszot. Rögzítik azonban mindenki javaslatát, és az értékeléskor újra előveszik. Nincs ennél izgalmasabb munkahelyi fogadás, gondolhatnánk, de a játék nem babra megy: az oddszmesterek fizetésének a jelentős hányada jutalékalapú, amit az oddszok „belövése” határoz meg.

„Abból a szempontból értékelik, hogy nyereséges vagy veszteséges egy adott oddsz – fejti ki. – Nekem nem azt kell eltalálnom, hogy mit játszik a Barca, ez rajtam kívül álló, hanem hogy megfeleljek a kifizetési és egyéb előírásoknak. Nyilván általában a Barca az esélyes a meccsein, de mégsem adhatjuk 1.01-es szorzóval, hiába tudjuk, hogy nyerni fog, mert akkor senki nem fogadna rá. A munka legnehezebb része mindig is az volt, hogy a jelenleg Magyarországon illegálisnak minősített – de látjuk, hogy közben nagyon is működő – külföldi fogadóirodákkal úgy kellett versenyeznünk, hogy mi a magyar adófizetői környezetben vagyunk, ők meg egy máltaiban vagy gibraltáriban, tehát nekik mondjuk három százalék adót kell fizetniük, nekünk meg húszat. Néhány évvel ezelőtt változott ez az adózás, emiatt a kifizetésünk jobbá vált, úgyhogy meg tudtuk emelni az oddszainkat a piaci átlagra, versenyképesebbé tudtunk válni, emiatt már vállalhatjuk, hogy a Barcelona oddszát ne 1.01-gyel adjuk.”

Rávilágít azonban arra is, hogy az élcsapatok oddszait így sem igazán érdemes magasan tartani, mert húszéves tapasztalatai – és persze az adatok – azt mutatják, hogy míg Ázsiában például jellemzően érzelemmentesek a fogadók, annak szurkolnak, akire a pénzüket tették, a magyar fogadó többnyire épp fordítva gondolkodik: arra teszi a pénzét, akinek szurkol. A Ferencváros vagy a Manchester United győzelmére akkor is kimagaslóan sok fogadás érkezik, amikor legalábbis egyenlőek az esélyek.

Bizonyára sokakat érdekel, hogy lehet valakiből oddszmester.

„Lényegében kihalásos alapon lehet ide bekerülni, amióta itt vagyok, két évtizede, a csapatból csak egy ember ment el, mindenki szeret itt dolgozni – tudjuk meg. – Egyetlen, elengedhetetlen kritérium van: szeretni kell a sportot, de napi huszonnégy órában. Az jöjjön ide, aki a sportot szereti, aki fogadni szeret, azt inkább a lottózókban látjuk szívesen. A matektudás nagy előny, sok köztünk a matematikus, az informatikus, én például eredetileg közgazdász vagyok. A munkakörök nagy részéhez diplomára van szükség, és ma már nem lehet azonnal oddszmesterként kezdeni, éveken át bizonyítani kell más munkakörökben. A szoftver is kifejezetten bonyolult, rengeteg apró kis szabály van, még a vállalaton belüli munkatársak közül is nehezen tudunk kiválasztani olyat, aki oddszadóként esetleg beválhatna. Az utcáról beesve ezt a munkát most már nem lehet megkapni.”

Erre fogadni mertünk volna.