A szöglet fél gól? Megdőlt a nagy futballmítosz

JÁTÉK A SZÁMOKKAL: NEM JÓ BEFEKTETÉS EGY SZÖGLET

Emelkedik a zajszint szinte minden futballstadionban, ha szöglethez jut az egyik csapat. A sarokrúgást elvégző együttes szurkolói izgatottak lesznek a gólszerzési lehetőség miatt, míg az ellendrukkerek felhördülnek a kedvenceikre leselkedő veszély láttán. De valós-e a félelmük? Nos, az utóbbi évek statisztikái azt mutatják, hogy a legkevésbé sem.

A szöglet a gólszerzés egyszerű műfajának tűnhet laikus szemmel: két érintésből el lehet juttatni az ellenfél kapujába a labdát (ha a sarokrúgásból közvetlenül szerzett gólok ritka eseteitől eltekintünk). Mindössze egy jó rúgótechnikájú és egy jól fejelő játékos kell hozzá – csakhogy a képlet korántsem ilyen egyszerű. A második világháború utáni érában (a Premier League 1992-es megalapításáig) az angol élvonalban 168 200 szögletet végeztek el, ezek 10 933 gólt eredményeztek – 6.5 százalékos hatékonysági mutató. A modern érában – azaz 1992-től számítva – viszont ez a szám a felére csökkent.

Az ezredforduló óta az öt európai topligában átlagosan a szögletek 3.3 százaléka (!) hoz gólt. Számszerűsítve ez annyit tesz, hogy a spanyol La Ligában 3.7 százalék, az olasz Serie A-ban 3.5 százalék, a német Bundesligában 3.4 százalék, az angol Premier League-ben 3.1 százalék, míg a francia Ligue 1-ban 3 százalék. A sarokrúgások 16 százalékából lesz kapura lövés, ezeknek alig a fele találja el a kaput.

Beszédes adat továbbá, hogy a modern futballban (a 2000-es évek eleje óta) a szögletek 40 százaléka (!) nem jut túl az első védőn. Ezek többnyire a laposan elvégzett, valamint a rövid oldalra beívelt sarokrúgások, amelyeknek közel a fele már az első akadálynál elhal, ami szintén magyarázattal szolgál a sarokrúgás után elért gólok számának az apadására.

A 2010-es világbajnokságon 145 gól esett, az Opta adatai szerint a 627 elvégzett szögletből 271 talált társat (43 százalék), ám mindössze 9 gól született ezekből a sarokrúgásokból. Ez azt jelenti, hogy 70 elvégzett szögletenként láthattunk gólt a dél-afrikai vb-n, azaz a sarokrúgások csupán 1.44 százalékánál.

A számok tehát egyértelműen azt mutatják, a szöglet nemhogy fél gólt nem ér, még ennek a töredékét sem.

MIÉRT VAN EZ? A VÁLASZ EGYSZERŰ: FEJLŐDIK A FUTBALL

Nézzük, mi okozza ezt a látványos visszaesést.

A technológia fejlődésének köszönhetően a védekezést jobban be tudják gyakorolni a csapatok, a megfigyelők és videoelemzők részletes riportjainak köszönhetően tudják, mire számíthatnak, így kellően fel tudnak készülni rá. Ráadásul a szögletet elvégző együttesek napjainkban kevesebb játékost küldenek előre egy-egy sarokrúgáshoz, hogy hátul is meglegyenek létszámban egy gyors kontra esetén. Ez ugyanakkor túlzott óvatosságot is mutat, mert például a Premier League-ben a 2018–2019-es idényben 56 gól született ellentámadás végén, ezek közül viszont mindössze 7 szöglet után. A jelenleg a Leicester Cityt irányító Brendan Rodgers az elsők között volt, aki szakított a hagyománnyal, és a kontra reményében nem állított védekező játékost a kapufákhoz – ez korábban évtizedekig elképzelhetetlen volt.

A szélsők szerepe is megváltozott: míg régebben az oldalvonal mellett töretlenül fel-le rohangáltak és futószalagon lőtték a kapu előterébe a labdát, addig napjainkban egy jó passz fontosabb, vagy egy sikeres csel, ami után szélről középre lehet törni. Gondoljunk csak a már-már irányítói vénával megáldott szélsőkre: Eden Hazard-ra, Christian Eriksenre vagy a napokban a Bayern Münchenhez szerződő Philippe Coutinhóra.

A modern futballban felértékelődött a labdabirtoklás szerepe, fontosabb a támadásépítésben egy sikeres átadás, mint egy beadás. Ezt bizonyítja, hogy míg a 2010–2011-es Premier League-idényben meccsenként átlagosan 37 beadással próbálkoztak a csapatok, addig a 2016–2017-es évadban már csak 31.4-gyel. Ezek gólra váltásának hatékonysága nem változott (2.1 százalék). Pedig ha van ország, amelyiknek a labdarúgására jellemző volt korábban az ívelgetés, az Anglia.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a középcsatárok szerepe és felépítése is megváltozott. Korábban jóval több magas, erős fizikumú, úgynevezett klasszikus kilences szaladgált a pályákon, aki a beadásoknál nagyobb veszélyt jelentett, de a folyamatos játékból kevésbé vette ki a részét. Ma az olyan atletikusabb, technikailag képzettebb támadókat részesítik előnyben a csapatok, mint például a 173 centis Sergio Agüero.

DE AKKOR MILYEN A JÓ SZÖGLET?

A The Athletic adatai szerint a középre ívelt sarokrúgások közül (a kis szögletekkel később foglalkozunk) a kifelé kanyarodó (outswing), azaz az alapvonaltól távolodó a népszerűbb, ugyanis a kapusnak és a védelemnek nehezebb erre reagálnia. A legutóbbi idényben az öt európai topligában átlagban 61 százalékban ezt a módját választották a végrehajtásnak a csapatok. A PL 2018–2019-es kiírásában 120 gól esett szöglet után, ebből 48 kifelé kanyarodó rúgásból született. A legtöbb szögletet a Manchester United (61%) és a Tottenham (60%) pazarolja el, utóbbinál Christian Eriksen beadási hatékonysága mindössze 14.4 százalék – ettől persze még fantasztikus játékos. Összehasonlításképp: a Southamptonban futballozó James Ward-Prowse 28 százalékos, gólt eredményező hatékonysággal tekeri középre a labdákat, amivel a liga egyik legjobbja ebben a műfajban.

A Manchester City az egyike azon csapatoknak (az Arsenal és a Chelsea mellett), amely a befelé kanyarodó szögleteket (inswinger) preferálja. Ezeket könnyebb támadni, nagyobb erővel lehet a kapura irányítani a labdát, jó helyezkedéssel viszont könnyebb levédekezni is. Pep Guardiola előtt a PL-címvédő 81 sarokrúgásonként szerzett egy gólt, a spanyol irányítása alatt már 35.5 szögletenként talál be a City, ami jelentős javulásnak nevezhető. Ugyanakkor Guardiola is inkább híve a kis szögleteknek – a Barcelona irányítása alatt 70 százalékban ezekre fókuszált –, ezek jóval hatékonyabbnak bizonyultak az utóbbi években.

Az Opta adatelemzőinek kimutatása szerint az ezredforduló óta a kis szögletek 3.7 százaléka eredményezett gólt (ellentétben az úgynevezett klasszikus sarokrúgások 3.3 százalékával). Nem csoda, hogy egyre több csapat ezt a módját választja az elvégzésnek. Miért is jó a kis szöglet?

Több variációs lehetőséget ad a támadó csapatnak, egy legurítás után akár csel, akár passz, akár egyből beadás is következhet – a kiszámíthatatlanság és a váratlan húzások adják a játék esszenciáját. Ez ráadásul a betömörülő védelmet kimozgatja, az előre begyakorolt sémákat gyakorlatilag elfelejtheti ilyen esetekben a védekező együttes.

A Daily Mailnek nyilatkozó Ken Bray, a Bath Egyetem sporttudományi részlegének kutatója a 2016-os Európa-bajnokságot elemezve arra jutott: a leghatékonyabb az, ha a tizenegyespont környékére, befelé csavarva érkezik egy szöglet (képünkön), és az elvégzés helyétől számítva az úgynevezett hosszú oldalra. Erre ugyanis a kapusok általában nem mozdulnak ki, mivel messze van a gólvonaltól, és potenciálisan sokan állnak előttük, a támadók pedig viszonylag nagy felületen vehetik célba a kaput.

Ennek ellenére a trend az, hogy a kis szögleteket részesítik előnyben inkább a csapatok, hiszen a labda megbecsülése lett a legfontosabb. Nem beszélve arról, hogy az időhúzás egyik kedvelt eszközévé vált a sarokrúgás ezen módja.