PSG: Mbappé marad, ez 200 százalék! – al-Kelaifi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.17. 14:34
null
Kylian Mbappé maradásában 200 százalékig biztos a párizsi klubelnök (Fotó: AFP)
Bár több sztárjátékos hozzáállását is élesen kritizálta, Kylian Mbappé maradását biztosra veszi a Paris Saint-Germain klubigazgatója, Nasszer al-Kelaifi – mindez a France Football által közölt interjú újabb részletéből derül ki.

 

A France Football már korábban is közölt részleteket a kedden megjelenő interjúból, Nasszer al-Kelaifi klubelnök többek között a sztárjátékosok mentalitását kifogásolta, illetve arról beszélt, a Milantól érkező sportigazgató, Leonardo szabad kezet kap a sportszakmai döntések meghozatalában.

A jelek szerint a kritika nem a két éve a Monacótól szerződtetett, a legutóbbi idényben 33 gólig jutó, ezzel a francia élvonal legeredményesebb játékosának bizonyuló Kylian Mbappénak szólt.

„Kétszáz százalékig biztos vagyok abban, hogy a következő idényben is a PSG-ben lesz” – fogalmazott a több forrás szerint is elvágyódó Mbappé jövője kapcsán al-Kelaifi.

A klub átigazolási politikájában viszont komoly változások lehetnek…

„Nem akarok több sztárjátékost, legalábbis nem a szó rossz értelmében. Szenzációs futballistákat fogunk igazolni, akiknek a mentalitása példamutató lesz!” – tette hozzá a klubelnök.

Míg al-Kelaifi kiállt Mbappé mellett, a L'Équipe arról ír, a másik szupersztár, Neymar távozása egyre valószínűbb a PSG-től.

Legfrissebb hírek

Enrique Guardiolát előzte, Haaland Cristiano Ronaldo nyomdokaiban a BL történetének leggólgazdagabb játéknapján

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:24

Luis Enrique: Négy vagy öt csapat van a mi szintünkön a BL-ben, nem lesz könnyű a címvédés

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:52

Egy szoros mérkőzésre indult, de kettő hétig maradt a PSG Leverkusenben

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 23:03

Loic Badé Párizs szülöttjeként győzné le a PSG-t a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 14:32

Nagyot zuhant a Liverpool, élre állt a címvédő BL-erősorrendünkben

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 11:28

Mindkét Doué fivér gólpasszt adott, a PSG nem bírt odahaza a Strasbourggal

Francia labdarúgás
2025.10.17. 22:56

Férfi kézi BL: négy magyar góllal verte meg a Wisla Plock a PSG-t

Kézilabda
2025.10.15. 22:20

„Jobb lenne, ha békén hagynák” – Mbappé megvédte Yamalt

Spanyol labdarúgás
2025.10.13. 14:44
Ezek is érdekelhetik