PSG: „Akinek nem tetszik, ciao!” – a klubelnök üzent sztárjainak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.16. 20:46
null
Nasszer el-Kelaifi (Fotó: AFP)
Nasszer el-Kelaifi, a PSG elnöke hosszú interjút adott a France Footballnak, amely a kedden megjelenő számában közli azt. A francia szaklap ízelítőül nyilvánosságra hozott néhány olyan részletet, amelyben a katari sportpolitikus a csapat sztárlabdarúgóinak „üzent”.

„A futballistáinknak sokkal felelősebben kell hozzáállniuk a feladatokhoz – idézi a France Football a PSG elnökét. Teljes fordulatra van szükség. Többet kell vállalniuk, többet kell dolgozniuk. Nem azért vannak itt, hogy jól érezzék magukat. S ha nem értenek egyet velem, ha ez nem tetszik nekik, az öltöző ajtaja nyitva áll. Ciao! Elegem van a sztárallűrökből.”

A PSG katari elnöke arról is beszélt, hogy az elveszített Francia Kupa és Ligakupa, illetve az ismételten csalódást keltő BL-szereplés után miért szerződtette sportigazgatónak a brazil Leonardót a két év után menesztett Antero Henrique helyére.

„Megértettem, hogy elkerülhetetlenek a változtatások, máskülönben a semmibe rohanunk. Az egyezségünk két perc alatt megszületett (…) Minden sportszakmai hatalmat megkap (…). Leo az én emberem. Hihetetlen figura, vakon megbízom benne. A természetéből fakadó tekintély jó hatással lesz mindenkire, elsősorban a játékosokra.”

Legfrissebb hírek

Enrique Guardiolát előzte, Haaland Cristiano Ronaldo nyomdokaiban a BL történetének leggólgazdagabb játéknapján

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:24

Luis Enrique: Négy vagy öt csapat van a mi szintünkön a BL-ben, nem lesz könnyű a címvédés

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:52

Egy szoros mérkőzésre indult, de kettő hétig maradt a PSG Leverkusenben

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 23:03

Loic Badé Párizs szülöttjeként győzné le a PSG-t a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 14:32

Nagyot zuhant a Liverpool, élre állt a címvédő BL-erősorrendünkben

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 11:28

Az utolsó meccs 89. percében megdőlt a francia bajnokság idénybeli egyfordulós gólrekordja

Francia labdarúgás
2025.10.19. 22:58

Negóék egy órán át emberhátrányban játszva csúnyán kikaptak az OM-től

Francia labdarúgás
2025.10.18. 23:20

Mindkét Doué fivér gólpasszt adott, a PSG nem bírt odahaza a Strasbourggal

Francia labdarúgás
2025.10.17. 22:56
Ezek is érdekelhetik