FIFA 20: megváltozik a borító, kiszivárgott róla a kép

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.05. 14:10
Bár egyelőre nem sok konkrétumot tudunk a szeptember végén a boltok polcaira kerülő FIFA 20-ról, a Twitteren már most kiszivárgott, hogy néz majd ki a játék borítója.

Bár hivatalos bejelentés egyelőre nem volt, az mindenképpen gyanús, hogy több forrásból is megérkezett szinte egyszerre ugyanaz a kép, így azért már sejthető, valóban így fog kinézni a FIFA 20 borítója.

Az első változás, hogy Neymar kerül a játék dobozára, miután az EA viszonya megromlott a FIFA 19-en mosolygó Cristiano Ronaldóval, akinek az arcát a cég azóta szinte mindenhonnan eltávolította.

De nem ez az egyetlen újítás, ugyanis nagyon úgy néz ki, idén egy „rajzolt” borítót kapunk majd, rajta a Paris Saint-Germain brazil sztárjával.

Socios FC Metz ☨ on Twitter

Ennél több részletet egyelőre nem lehet tudni a játékról, azon kívül persze, hogy most is beígérték, minden jobb lesz…

A cég június 8-án, szombaton tart bemutatót az E3 rendezvényen, ahol felfedik majd várhatóan a FIFA 20 újdonságait.

Legfrissebb hírek

Gödöllői középiskolások nyerték a „Magyarok az olimpiákon” című olimpiatörténeti vetélkedőt

Egyéb egyéni
15 órája

KÉZILABDA EB-SELEJTEZŐ TATABÁNYA NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA

Kézilabda
2025.03.10. 09:27

Evezős Eb nyereményjáték, játékszabály

Egyéb egyéni
2024.04.15. 10:48

EA FC 24: kiderült, milyen értékelést kapott Szoboszlai Dominik – kép

E-Sport
2023.08.03. 10:25

Kép: így néz ki a FIFA helyére érkező játék logója

E-Sport
2023.04.07. 11:14

FIFA 23: az ötszörös bajnok szerint erre az 5 kártyára feltétlen szükségünk van

E-Sport
2022.10.13. 11:59

FIFA 23: ezzel a gólörömmel lehet kiakasztani az ellenfelet

E-Sport
2022.10.11. 11:45

Videó: még azért nem tökéletes – íme, a FIFA 23 (eddigi) legviccesebb hibái!

E-Sport
2022.10.03. 15:42
Ezek is érdekelhetik