Gödöllői középiskolások nyerték a „Magyarok az olimpiákon” című olimpiatörténeti vetélkedőt

V. J./MTIV. J./MTI
Vágólapra másolva!
2025.03.27. 15:20
Radványi Gábor, Győr Béla, Szabó Bence, Szabó Gabriella és Fülöp Ferenc az eseményen (Fotó: Fülöpné Benjamin Gabriella/FB)
Gödöllői siker született a Fülöp Márton Alapítvány által a magyarországi középiskolás diákok számára szervezett "Magyarok az olimpiákon" című sporttörténeti vetélkedőn.

A csütörtöki finálé felvezetéseként a műsorvezető Hajdú B. Istvánnal idézték fel az olimpiai sikereiket a versenyt jelenlétükkel megtisztelő olimpiai bajnokok, Szabó Gabriella kajakozó, Dunai Antal labdarúgó, Martinek János öttusázó és Szabó Bence vívó. Utóbbi nemcsak bajnokként, hanem a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) sportdiplomáciai tanácsadójaként is örömét fejezte ki, hogy ez a vetélkedő minden évben létrejön, s hogy ilyen lelkesen és sokan támogatják ezt a nagyszerű kezdeményezést.

Fülöp Ferenc, a Fülöp Márton Alapítvány alapítója megköszönte a MOB támogatását és a házigazda Radványi Gábornak, Kőbánya alpolgármesterének, hogy a kerületi önkormányzat egymillió forintos támogatást nyújtott az alapítványnak az idén harmadszorra megrendezett vetélkedő lebonyolításához.

Az olimpiatörténeti vetélkedőre több mint száz csapat jelentkezett. Az online fordulókat decemberben és januárban bonyolították le, innen tíz kétfős csapat jutott a csütörtöki döntőbe. Gödöllőről három, Nyíregyházáról kettő, Dombóvárról, Győrből, Tapolcáról, Törökbálintról és Budapestről egy-egy kétfős csapat képviselte középiskoláját a "Mindent vagy semmit" című kvízműsor mintájára lebonyolított többkörös döntőben. A szervezők a kérdéseket a Rubicon magazinnak a tavalyi párizsi olimpiára megjelent számából állították össze.

Az első helyen Isóczki Endre és Penderik Zalán, a Gödöllői Premontrei Iskolaközpont tanulói végeztek, felkészítő tanáruk Erdélyi Zsuzsanna volt.

A vetélkedő szakmai felelőse, a feladatok összeállítója Dénes Tamás, lapunk volt főszerkesztője, az MSÚSZ főtitkára volt.

Az alapítványt a 24-szeres válogatott futballkapusról, Fülöp Mártonról nevezték el, aki hosszan tartó, súlyos betegségben hunyt el 2015-ben, 32 évesen.

 

Legfrissebb hírek

A NOB azt javasolja, hogy Indonézia ne rendezhessen nemzetközi sporteseményt

Egyéb egyéni
Tegnap, 8:49

Három napon túli csodák – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.10.18. 23:40

Elkezdődött a visszaszámlálás: 1000 nap van hátra a Los Angeles-i olimpiáig

Egyéb egyéni
2025.10.18. 08:25

Ezer nap Los Angelesig – Thury Gábor jegyzete

Egyéb egyéni
2025.10.17. 23:35

Fábián László a helyszínről: Los Angeles azonnal alkalmas az olimpia megrendezésére

Egyéb egyéni
2025.10.17. 16:41

Kaliforniai álom – Halász Bencével indul vasárnap az M4 Sport új olimpiai portrésorozata

Egyéb egyéni
2025.10.17. 12:19

LA10: tíz arany a cél Los Angelesre – portréfilmsorozat készül az esélyesekről

Egyéb egyéni
2025.10.15. 14:26

Megvan az amerikai kosárlabda-válogatott új szövetségi kapitánya – sajtóhír

Kosárlabda
2025.10.10. 11:03
Ezek is érdekelhetik