Porto: Casillas nem kockáztatja az életét, visszavonul – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2019.05.17. 14:02
null
Casillas stábtagként dolgozhat tovább a Portónál visszavonulása után (Fotó: AFP)
Spanyol lapértesülések szerint Iker Casillas úgy döntött, hogy abbahagyja profi labdarúgó-karrierjét, mivel nem szeretné kockáztatni az életét azt követően, hogy a közelmúltban szívinfarktust kapott.

 

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, Iker Casillas egy edzésen lett rosszul, majd azonnal kórházba szállították, ahol megállapították, hogy szívinfarktusa volt. A Porto korábban megerősítette, hogy Casillas már nem lép pályára ebben az idényben, az viszont kérdéses maradt, látjuk-e még valaha védeni a világbajnok kapust.

Az Asértesülései szerint nem. Bár hivatalos bejelentés még nem hangzott el, a spanyol lap úgy tudja, hogy Iker Casillas befejezi a pályafutását. Pinto da Costa, a Porto elnöke állítólag már állást is ajánlott neki a technikai stábban.

Casillas 2015 nyarán igazolt nevelőegyesületétől, a Real Madridtól a Portóhoz. Madridban öt bajnoki címet és három Bajnokok Ligáját nyert, összesen 19 nagy trófeát, miközben 725 tétmérkőzésen lépett pályára az együttes színeiben. Portóban eddig 156 tétmeccse van és egyszeres bajnok (2017–2018).

A 167-szeres spanyol válogatott kapus kétszeres Európa-bajnok és egyszeres világbajnok.

Legfrissebb hírek

Darts: két legendás alak is visszavonul az idei világbajnokságon – hivatalos

Egyéb egyéni
2025.10.16. 10:43

Huszonöt évesen visszavonul a négyszeres olimpiai bajnok úszó

Úszás
2025.10.16. 09:33

Bejelentette visszavonulását a portugálok Európa-bajnoka

Minden más foci
2025.10.12. 10:53

Jordi Alba is bejelentette a visszavonulását

Minden más foci
2025.10.07. 18:25

„Ez egy nagyon nehéz folyamat volt” – Szilágyi Réka a visszavonulásáról

Atlétika
2025.10.03. 17:48

Gerelyhajítás: visszavonul az Eb-negyedik Szilágyi Réka

Atlétika
2025.10.03. 11:16

El: a Stuttgart Svájcban a Baseltől, a Forest otthon a Midtjyllandtól kapott ki

Európa-liga
2025.10.02. 23:01

Visszavonult Chuy Corona, Mexikó olimpiai bajnok kapusa

Minden más foci
2025.10.02. 15:29
Ezek is érdekelhetik