Mexikó: ismét elbukta az osztályozót Maradona csapata

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2019.05.06. 21:46
null
Maradona nagyon sajnálta a játékosait (Fotó: Twitter)
Diego Maradona vezetőedző mexikói labdarúgócsapata, a Dorados de Sinaloa idén sem jutott fel az élvonalba.

 

Az észak-mexikói város csapata elveszítette a Clausura (tavaszi szakasz) osztályozóját, miután a hazai pályán elért 1–1-es döntetlen után a visszavágón hosszabbítás után 1–0-ra kikapott az élvonalbeli Atlético San Luistól.

„Majdnem meghaltam, de most már jól vagyok. Nagyon sajnálom a fiúkat, és ugyan a bajnokság véget ért, az élet megy tovább” – nyilatkozta Maradona, aki szeptember óta irányítja a Dorados de Sinaloát. A csapata az Apertura (őszi szakasz) osztályozóját ugyancsak az Atlético San Luis együttesével szemben veszítette el decemberben.

Az argentin edző a közelmúltban lemondással fenyegetőzött, mert szerinte a játékvezetők éppen azért nem viselkedtek tisztességesen a csapatával, mert annak ő a szakvezetője.

A játékosként világbajnok, ám edzőként egyelőre eredménytelen Maradona a mostani szezonban egészségi problémákkal is küzdött, januárban gyomorműtétet hajtottak végre rajta.

 

Legfrissebb hírek

Magyarországon nyitották ki a világ egyik legértékesebb focis kártyáját

Minden más foci
23 órája

Akár tíz évre is börtönbe zárhatják Maradona volt testőrét

Minden más foci
23 órája

Mexikóban folytatja pályafutását James Rodríguez – hivatalos

Minden más foci
2025.01.13. 23:44

Mauzóleumba kerülnek át Maradona földi maradványai

Minden más foci
2024.10.02. 12:31

Felkészülés: Di María Maradonát megelőzte, de Messitől még távol van

Minden más foci
2024.03.23. 10:30

Labdarúgás: Maradona fia szerint az apját „megölték”

Minden más foci
2024.01.14. 12:20

Kakas László nagy bravúrja: kivédte Maradona tizenegyesét

Labdarúgó NB I
2024.01.11. 08:33

Videó: a flipper ehhez képest semmi, három védőn megpattanva lett gól a lövésből

Minden más foci
2023.09.03. 13:14
Ezek is érdekelhetik