MLS: új rájátszásos rendszerrel vágnak neki a 2019-es idénynek

Nagyobb, rövidebb, izgalmasabb, rájátszás

Hiszen még az is kérdés, hogy a gömbölyű labdás foci a major sportok közé tartozik-e, hiába van benne a szócska a bajnokság nevében. Az magától értetődik, hogy az amerikai közfelfogásban a labdarúgás maximum az ötödik a sorban, de bőven vannak már összevetések, amelyben egyik-másik sportágat és bajnokságot előzi az MLS: a 2017–18-as idény helyszíni átlagnézőszámában például a harmadik az NFL és az MLB után az NBA és az NHL előtt.

Ez persze sportági sajátosság eredménye, hiszen a kosárlabda és a jégkorong terem-, illetve csarnoksportok, kisebb méretű és befogadóképességű létesítményekkel – ellenben a focihoz mérten sokkal több meccsel –, de az vitathatatlan, hogy az MLS él és virul, sőt folyamatosan növekszik: az idei, 24. évadban például a Cincinnati FC belépésével már 24 klub versenyez majd, jövőre érkezik még kettő, a David Beckham-féle Inter Miami, illetve a Nashville SC, úgyhogy rohamos lépésekkel közelítünk a megálmodott 28-as mérethez – amihez már most hozzáigazították a rájátszás formátumát.

Eddig 12 csapat jutott a playoffba, mostantól 14 fog, ami a majdani összlétszám fele lesz, amivel a nagyjából harmadoló NFL-től és MLB-től a nagyjából felező NBA és NHL felé mozog el az MLS, miközben azt a történelmi ellentmondást is igyekszik felszámolni, hogy a labdarúgás európai és dél-amerikai szokásai olykor szöges ellentétben állnak Észak-Amerika igényeivel. Ebből lesz az, hogy a mifelénk szokásos ligarendszer érzése felé oldalazva növekszik az alapszakasz jelentősége.

Marad a 34 forduló, de mivel utána a rájátszásban az oda-visszavágós rendszert felváltja az egymérkőzéses, szinte kritikussá válik, hogy a ki lesz a pályaválasztó: a magasabb kiemelési számú csapat továbbjutási rátája oda-visszavágós rendszerben 55.1%, egymeccsesben viszont már 67.3!
A főcsoportelsők azonnal konferencia-elődöntősök lesznek, a másik 12-12 csapat 6-6 párban küzd meg a főcsoport-elődöntős helyekért, és végig a playoff során az ágrajz mentén haladunk, azaz, ha például a 2–7. helyezettek párharcából utóbbi jut tovább, akkor is a 3/6-ossal játszik, nem a főcsoportelsővel – ez hasonlít a világ- és Európa-bajnokságok rendszerére. Az is a világfocihoz kötődik, hogy a playoff időben lerövidül: az októberben és novemberben esedékes FIFA-szünetek közti három hétben, október 19-től november 10-ig lenyomják az egészet.

Ugyanakkor a jelentőségében felduzzasztott alapszakasz és megnyirbált rájátszás felvet szakmai kérdéseket is.

Ki, hol, mire lesz képes?

Például, hogy a bajnokság két szakasza más hozzáállást, játékstílust és így keretet igényelhet. Hiszen nagyon más a márciustól októberig eltartó, több mint féléves maratoni a sok utazással, négy időzónával, megszámlálhatatlan klímával és játékfelülettel – például a rekordbajnok Los Angeles Galaxynél afrikai eredetű rendes, a címvédő Atlanta Unitednél viszont műfüvön játszanak, Torontóban meg nagyjából mindegy, mert ősz végére így is, úgy is átfagy. És persze nagyon más az egyestés rájátszásmeccsek világa a nyomással, azzal a téttel, hogy ha nem nyersz, máris vége az idénynek...
Mindettől függetlenül a szokásos nagyok az esélyesek: az éppen emlegetett Atlanta, az LA Galaxy, kistestvére, az LAFC, illetve a két New York-i banda, a City és a Red Bulls.

Nyilván mindenki az Atlanta Unitedet akarja majd megverni, nem utolsósorban azért, mert akár vérszagot is érezhetnek, hiszen elment a sikeredző, az argentin Gerardo „Tata” Martino, és a helyére a játékosként világklasszis, edzőként viszont Olaszországban és Angliában is megégő holland Frank de Boer érkezett.

Az egykori legendás hátvéd nevelőegyesületénél, az Ajaxnál bajnoki címeket nyert, tehát nem analfabéta trénerként sem, viszont az Internazionalénál és a Crystal Palace-nál gyorsan kicsinálták – most abban bízhat, hogy színvonalában úgyis a holland Eredivisie áll közelebb az MLS-hez, nem a Serie A vagy a Premier League... Na meg abban is reménykedhet, hogy a Newcastle-höz igazolt paraguayi Miguel Almirón utóda megfelelő lesz: az argentin Pity Martínez ránézésre semmivel sem rosszabb, az önéletrajza még érdekesebb is, hiszen a Libertadores-kupa-győztes River Plate-től jön, eredeti keresztnevére, a Gonzalóra pedig nem is hallgat.

Ám talán mindennél is fontosabb, hogy a bajnokcsapat centere, a tavaly 31 góllal csúcsot döntő Josef Martínez él és virul: névrokonával folytathatják a termelést.

De vissza az edzőkhöz: mondhatnánk, hogy az LA Galaxy meg a San Jose Earthquakes is jobban járna, ha új trénereik még játszanának, hiszen előbbinél Guillermo Barros Schelotto, utóbbinál Matías Almeyda ült le a padra, és mindkét argentin klasszis volt a korában, GBS még MLS MVP is. Új seprű seper Columbusban, Dallasban és Vancouverben is, és ugyancsak új arc a Honvédból a Kansashez igazoló Baráth Botond, akivel immár ötfős a magyar légióskontingens: Németh Krisztián és Sallói Dániel klubtársa a Sportingnál, Nikolics Nemanja a Chicago Fire-ben nyomja a német világbajnok Bastian Schweinsteiger előtt, Stieber Zoltán meg Wayne Rooney oldalán a fővárosban, a DC Unitedben.

Amúgy természetesen volt jövés-menés: nemcsak Almirón távozott ugyanis, elment az MLS-ben korszakos klasszisnak minősülő Sebastian Giovinco és David Villa is, míg új hús Pity Martínez mellett a New York City vabankja, Alexandru Mitrita, illetve a legújabb átköltöző veterán sztár, Nani.
Ám talán egyikük sem kap majd akkora vastapsot sehol, mint egy amerikai mindenhol. Amerikai-magyar, ha kicsit hazabeszélünk...

Búcsúkörút a legendának

Merthogy 2019 lesz az anyai ágon magyar származású kapus, a Manchester Unitedben is megforduló, 121-szeres válogatott, 39 éves Tim Howard utolsó profi idénye.

A Colorado Rapids otthon kezdi az évadot, de aztán minden idegenbeli meccse a búcsúkörút része lesz: tekintve, hogy tavaly csak két rosszabb csapat volt a bordóknál, idén az alapszakaszzáró, október 6-án játszandó LAFC elleni bajnoki lehet a finálé – illően Los Angelesben, Hollywood lábánál.