FFT: Tim Howard, aki magyar nagyszülei nevét tetováltatta a mellkasára

Ízelítő a riportból, amelyet interjú is színesít...

– Emlékszik valamire, ami tipikusan magyar? Néhány szóra, ételre?
– A kedvenc ételem a „csirkepaprikás” (ezt is magyarul mondta – a szerző). A szavakkal már gondban vagyok, mert édesanyám próbált ugyan engem és a bátyámat magyarul tanítani, de mi nem voltunk túl jók ebben. De ha bárhol magyar szót hallok a világban, azt felismerem, mert a gyerekkoromra emlékeztet. A nagyszüleim és az édesanyám együtt mindig magyarul beszéltek.

– Nem túl gyakori, hogy amerikai kapust igazoljanak Angliába, ráadásul olyan világhírű együtteshez, mint a Manchester United, ahol azelőtt éppen az aktuális világbajnok Fabien Barthez védett. Hogy esett önre a választás?
– Nem tudom. Huszonhárom éves voltam, épp a New York-i MetroStarsnál, amikor egyszer csak csörgött a telefonom, hogy a Unitedtől keresnek. Nagy kihívás volt nekem egy Bajnokok Ligája-győztes csapathoz kerülni. Később megtudtam, hogy Sir Alex Ferguson stábja évek óta figyelemmel kísérte a pályafutásomat, még az ifjúsági világbajnokságra is eljöttek miattam Nigériába.

– A világbajnoki nyolcaddöntő után nagyon sok üzenetet, telefonhívást kapott. Melyik volt a legérdekesebb?
– Hívott az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Barack Obama, és ez nagyon kedves gesztus volt tőle – a legtöbb embernek nem adatik meg, hogy vele beszélhessen.

– Elhitte, hogy ő van a vonal másik végén?
– Igen, mert ez nem úgy van, hogy egyszer csak megszólal a telefon, és az elnök beleszól, hanem egy csomó előkészületet igényel. De nagyon fontos hívás volt az is, amikor a lányom keresett a mérkőzés után, és azt mondta, büszke rám.

Tim Howard magyar nagyszülei, Fekete Pál és Éva nevét a mellkasára tetováltatta.A Fekete házaspár két kisgyerekkel 1956. december 2-án indult el Budapestről. Már le volt zárva a határ, ráadásul hóviharba kerültek, így eltévedtek, és nem jutottak át. A második kísérlet már sikerült, és december végén le is szállt velük a repülőgép a New Brunswick melletti katonai támaszponton: azért ide jöttek, mert a nagyszülők már itt laktak a második világháború vége óta, és garantáltak a friss kitelepedőknek munkahelyet és lakhatást.

A válogatott kapus nagyszülei mindketten kutatóként dolgoztak: Fekete Éva a Rutgers Egyetem mikrobiológia szakán, Fekete Pál pedig a Johnson & Johnson gyógyszervállalatnál. Gyári munkásként került a céghez, aztán ahogy megtanult angolul, kutató lett – 59 éves korábban a legmagasabb rangú szakemberként ment nyugdíjba. Tevékenyen részt vettek az emigráció szervezésében is, megalapították a Magyar Öregdiák Szövetséget, támogatták a magyar disszidens írókat és művészeket, és Magyarországon élő ellenzéki gondolkodásúaknak szerveztek utakat Amerikába.

Haza eleinte nem mertek menni: Fekete Pált a családi emlékezet szerint halálra – vagy legalábbis életfogytiglanra – ítélték az akkori Magyarországon amiatt, hogy közreműködött a forradalomban.

A hallatlanul érdekes riport teljes terjedelmében elolvasható a FourFourTwo.hu-nide kattintva.