Világbajnok lehetne a City védője és edzője is – miért mellőzték őket?

AYMERIC LAPORTE (FRANCIA, MANCHESTER CITY)

Kezdjük a még aktív futballistákkal. Összeállításunk apropóját Aymeric Laporte, a Manchester City védője szolgáltatta. A Premier League-címvédő januárban 65 millió eurót fizetett a középhátvédért az Athletic Bilbaónak, Laporte pedig beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Ebben az idényben a PL egyik (ha nem a) legjobb belső védője, a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában egyet leszámítva minden mérkőzésen végig a pályán volt, sőt háromszor be is talált az ellenfelek kapujába –ráadásul belső védőként bravúros, hogy 23 meccsen csak egy sárga lapot szedett össze. Ennek ellenére a francia válogatottban – a baszk származású labdarúgó játszhatna Spanyolország színeiben is, de Laporte kijelentette a Lyon elleni BL-meccs előtt, hogy nem szeretne – még egyszer sem lépett pályára...

A L'Équipe francia napilap novemberben körüljárta a témát, és Pierre Mankowski francia utánpótlásedző adta meg a választ a kérdésre. „Nem találja a közös hangot a többiekkel. Egy különc. Ha kommunikál, az néha nagyon kínos, mert az egészségesnél nagyobb az önbizalma, és ezt érezteti is. Nagyszerű futballista, de képtelen beilleszkedni.” Az újság információi szerint Didier Deschamps azért sem hívja meg a keretbe, mert a francia válogatott egyik húzóembere, Antoine Griezmann sem jön ki túl jól Laporte-tal. Bár Deschamps-ot nem igazán érheti kritika, hiszen a City védője nélkül is világbajnoki címig vezette Franciaországot a nyáron, sérülések esetén a legutóbb bevetett Adil Rami, Mamadou Sakho tengely finoman szólva sem egy életbiztosítás (még akkor sem, ha az Uruguay elleni felkészülési meccsen összejött a clean sheet).

ALEXANDER MEIER (NÉMET, KLUB NÉLKÜL)

Alexander Meier csillaga már nem ragyog fényesen, sőt, alig pislákol, de néhány évvel ezelőtt a Bundesliga egyik legjobb gólvágója volt. A Hamburgban nevelkedett, pályafutása jelentős részét (2004–2018) az Eintracht Frankfurtnál töltő támadó két idényt leszámítva végig a német élvonalban szerepelt csapatával, 270 Bundesliga-meccsen 93 gólig jutott. A 2012 és 2016 közötti négy szezonban futotta a csúcsformáját, 98 találkozón 55-ször volt eredményes, a 2014–2015-ös kiírásban a német bajnokság gólkirálya lett.

A nationalelfhez azonban ez kevésnek bizonyult, Joachim Löw szövetségi kapitánynak volt kikből válogatnia, és Meier sosem ment át a rostán. A 196 centis, jó felépítésű támadó már 35 éves, ráadásul a nyáron lejárt szerződését nem hosszabbította meg az Eintracht Frankfurt, így Meier számára álom marad a válogatottság.

MIKEL ARTETA (SPANYOL, VISSZAVONULT)

Nézzünk néhány nemrégiben visszavonult labdarúgót, aki szintén topligában játszott, de nem – vagy csak nagyon kevésszer – fért be hazája válogatottjába. Így például a baszk születésű, de Barcelonában nevelkedett Mikel Arteta: a Premier League-ben 11 évet (hatot az Evertonnál, ötöt az Arsenalnál) lehúzó korábbi középpályás végigjárta a spanyol utánpótlás-válogatottakat, ám a felnőttek között egyszer sem lépett pályára.

A 2016-ban visszavonult Artetára – aki jelenleg a Manchester Citynél Pep Guardiola menedzser munkáját segíti – valószínűleg igaz az a tézis, hogy rosszkor volt rossz helyen. Hiába a PL-ben eltöltött sok-sok idény, az Európa-bajnokságot és világbajnokságot is nyerő, hosszú évekig domináló és élvezetes futballt játszó spanyol válogatottba nem fért be – a posztján ugyanis két világklasszis, Xavi és Andrés Iniesta is ott volt, akik azért, valljuk be, más szintet képviseltek.

ROMAN WEIDENFELLER (NÉMET, VISSZAVONULT)

Németország mindig is nagyszerű kapusokat nevelt ki, az ország válogatottját irányító mindenkori szövetségi kapitányok számára bőséges volt a merítés. Artetához hasonlóan ennek „áldozata” lett Roman Weidenfeller is: a Borussia Dortmund korábbi játékosa ugyan világbajnoknak mondhatja magát, de a 2014-es tornán egyszer sem lépett pályára – Manuel Neuer védte végig az összes mérkőzést –, összességében pedig ötször állhatott a nationalelf hálója elé. Tétmeccsen csak egyszer, a Gibraltár elleni Eb-selejtezőn 2015-ben – ez volt egyben az utolsó válogatott szereplése is.

Weidenfeller ennek ellenére szép karriert tudhat maga mögött, a Dortmundnál töltött 16 éve alatt 349 Bundesliga-meccsen védett, kétszeres bajnok és kupagyőztes lett a gárdával, továbbá Bajnokok Ligája-döntős és kétszeres német Szuperkupa-győztes. Klublegendaként vonult vissza a nyáron.

STEFAN KLOS (NÉMET, VISSZAVONULT)

Maradjunk a német kapusoknál, de egy kicsit tekerjük vissza az idő vaskerekét az ezredforduló elé. Kétszer lett német bajnok a Borussia Dortmunddal, ő állt a csapat kapuja előtt az 1996–1997-es idény végén megnyert Bajnokok Ligája-döntőben, majd 1998-ban a Rangershöz igazolt, amellyel négyszeres skót bajnok és háromszoros kupagyőztes lett. Stefan Klosnak kijutott a klubtrófeákból, válogatottságból viszont egy sem.

Az U21-es és az olimpiai keretnek is tagja volt, de az A-válogatottnak egyszer sem. Klos idejében olyan kiválóságok őrizték a német nemzeti együttes kapuját, mint Oliver Kahn vagy Andreas Köpke.

THORSTEN FINK (NÉMET, VISSZAVONULT)

Négy Bundesliga-trófea, három Német Kupa-győzelem, egy Bajnokok Ligája-siker, nulla válogatottság. Így lehetne summázni Thorsten Fink karrierjét, ha nagyon röviden kellene megtenni. A Bayern Münchennel mindent megnyerő korábbi védekező középpályás 150 német bajnokin játszott 1997 és 2004 között, majd két évig a bajorok második együttesének csapatkapitánya volt, és beugróként mindig készen állt a bevetésre, ha az első gárdánál szükség volt rá. 2006-ban súlyos térdsérülések után a visszavonulás mellett döntött. A válogatottban egyszer sem szerepelt, de klubsikerei talán kicsit könnyebbé tették ennek megemésztését.

GIOVANE ÉLBER (BRAZIL, VISSZAVONULT)

Fink csapattársa volt, és ugyanúgy mindent megnyert a Bayern Münchennel GiovaneÉlber, aki ugyan többször is játszott a brazil válogatottban (egészen pontosan 15 alkalommal), de sok sót nem evett meg. Négy meccsen volt eredményes címeres mezben, ezek közül csak egy, a Salvador elleni Arany-kupa-találkozó jelentett tétmérkőzést.

Pedig klubjaiban rendre ő volt a gólfelelős: először a Grasshoppersnél tette le a névjegyét 69 bajnokin 41 találattal, majd a VfB Stuttgartnál és a Bayern Münchennél is megállíthatatlanul lőtte a gólokat. Az 1995–1996-os és 2003–2004-es kiírás között minden évadban legalább tíz találatig jutott, sőt, három kivételével az összes idényben a húszas határt is elérte. Ezt követően a Mönchengladbachon és az Olympique Lyonon keresztül vezetett az útja haza, Brazíliába, egészen pontosan a Cruzeiróhoz, amelyből 2006-ban vissza is vonult. Azóta televíziós szakkommentátorként és a Bayern játékosmegfigyelőjeként dolgozik.

ÉLBER TOP 5 GÓLJA A BUNDESLIGA HONLAPJA SZERINT

MARIO JARDEL (BRAZIL, VISSZAVONULT)

A brazil válogatottba még akkor sem könnyű bekerülni, ha valaki az európai futballporondon ontja a gólokat. Élber mellett egy másik korábbi kiválóság, Mario Jardel is megtapasztalta ezt. Összesen tíz meccs jutott neki címeres mezben (bár az adatok megosztóak, bizonyos források szerint néhánnyal több), és a selecaóval ott volt a 2001-es Copa Américán, amelyen a későbbi bronzérmes Hondurastól kapott ki Brazília a negyeddöntőben. Pedig...

Jardel a Gremio színeiben Libertadores-kupát nyert és a sorozat gólkirálya volt 1995-ben, egy évvel később pedig Európába szerződött, a Portóhoz. A klubnál töltött mind a négy idényében portugál gólkirály lett – háromszor bajnoki címet is ünnepelhetett –, kétszer kapta meg az európai Aranycipőt (pedig három szezonban is ő szerezte a legtöbb találatot, de egyszer a liga alacsonyabb koefficiense miatt lemaradt a díjról). Később a Galatasarayban és a Sportingban is sikeres időszakot tudott maga mögött, majd mélyrepülésbe kezdett, és világjáró körútra indult. Megfordult többek között Angliában, Olaszországban, Cipruson, Bulgáriában, Ausztráliában és Argentínában is, mielőtt 2010-ben hazatért és egy évvel később visszavonult.

PAOLO DI CANIO (OLASZ, VISSZAVONULT)

Maradjunk a csatároknál, következzen egy igazán balhés játékos: Paolo Di Canio. A Lazióban, Juventusban, Napoliban és Milanban is megfordult csatár legsikeresebb éveit Nagy-Britanniában töltötte, különösen a West Ham Unitednél, ahol 118 bajnokin 47 gólt szerzett. Agilis, jó képességű támadó volt, a pályán kívül viszont rendkívül ellentmondásos dolgokkal – talán ez is lehetett az oka annak, hogy az olasz válogatottban nem jutott lehetőséghez.

STEVE BRUCE (ANGOL, VISSZAVONULT)

Gyakran emlegették a '80-as, '90-es évek egyik legjobb angol futballistájaként, aki sohasem volt válogatott. A korábbi középhátvéd kilenc évet húzott le a Manchester Unitedben, 12 trófeát nyert a klubbal, köztük három Premier League-et, ugyanennyi FA-kupát, KEK-et és európai Szuperkupát is. Bár abban az időszakban Angliának remek védelme volt, egy olyan játékos, aki mintegy 400 meccset játszott a Manchester Unitedben, nem kizárt, hogy befért volna a keretbe.

AGOSTINO DI BARTOLOMEI (OLASZ, ELHUNYT)

Jöjjön egy újabb védő: az AS Roma történetének egyik legjobb futballistájaként emlegetik Agostino Di Bartolomeit. Az egykori söprögető 1972 és 1984 között erősítette a fővárosiakat, akikkel olasz bajnok és háromszoros Olasz Kupa-győztes lett, a Bajnokok Ligája elődjének számító BEK-ben pedig döntőt játszott 1984-ben, ám a Liverpool legyőzte a „farkasokat”. Di Bartolomei nem túl gyors, ám technikás és fáradhatatlan játékos volt, az olasz válogatottnál mégsem jött számításba. Az 1984-es, elveszített BEK-finálé után napra pontosan tíz évvel később fejbe lőtte magát.

HORST BLANKENBURG (NÉMET, VISSZAVONULT)

Utunk most még messzebbre repít, egészen az 1970-es évek elejéig. Horst Blankenburg tagja volt a Johan Cruyff fémjelezte Ajax aranygenerációjának, amely sorozatban háromszor nyerte meg a BEK-et. Mellette két holland bajnoki cím és kupagyőzelem, valamint ugyanennyi európai Szuperkupa-siker. Blankenburg mégsem került be a nyugatnémet válogatottba, aminek legfőbb oka, hogy posztján egy bizonyos Franz Beckenbauer futballozott. Állítólag Cruyff győzködte klubtársát, hogy legyen inkább holland válogatott, de Blankenburg Németországot akarta képviselni.

Folytathatnánk a sort a mindössze nyolc válogatottságig jutó Southampton-klublegendával, Matt Le Tissier, vagy például az angol futballban egy évtizedet töltő Steed Malbranque történetével, aki többször is a francia válogatott bő keretének tagja volt, de egyszer sem lépett pályára, ehelyett azonban megköszönjük olvasóink kitartó figyelmét, és boldog karácsonyt kívánunk!