Wales: továbbjutott a kupában a „nem létező ificsapat”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.08. 12:44
null
Az Ynysddu játékosai ünnepelhettek a végén (Fotó: BBC)
Ahogy arról beszámoltunk, a walesi ifjúsági FA-kupa első körében egy adminisztrációs malőr folytán a felnőttcsapatával a hatodosztályban szereplő Ynysddu Welfare FC U18-as csapatát is kisorsolták: a Briton Ferry hasonló korosztályú csapata ellen – a probléma csupán annyi volt, hogy az Ynysddu Welfare-nek nem volt ilyen korosztályú csapata. Mára viszont van, sőt, tovább is jutott a kupában.

A sorsolás nagy nyilvánosságot kapott, miután az Ynysddu megosztotta a sztorit Twitteren és a Gwent megyei klub két nap alatt összekapott egy csapatra való 16–18 éves fiatalt, így kiállhatott vasárnap a Briton Ferry ellen. A toborzás olyan jól sikerült, hogy mára az Ynysddunak több játékosa van az U18-as csapatában, mint a Chelsea-nek.

Ezzel pedig nem is ért véget a „nem létező ificsapat” tündérmeséje. A két éve létszámhiány miatt megszüntetett és most újjáélesztett ificsapat tagjai múlt héten hétfőn edzettek először együtt – a legtöbb játékos nem is ismerte egymást korábban.

A vasárnapi mérkőzés igazán remekül sikerült: a Ynysddu Welfare U18-as fiataljai ugyanis 120 perc után 2–2-es döntetlenre álltak a Briton Ferry otthonában, s tizenegyesekkel 7–6-tal jutottak a következő körbe. Nem is rossz, ahhoz képest pláne, hogy három hete még nem is létezett a csapat.

A TIZENEGYESPÁRBAJ ÉS AZ ÜNNEPLÉS

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: rég várt messiás? Újabb csalódás? Ilyen lehet Amorim Manchesterben

Angol labdarúgás
2024.11.06. 16:31

A sportág legjobbjai csapnak össze a budapesti lábtenisz-vb-n

Minden más foci
2024.10.27. 21:29

A magyar Parlament csapata nyerte a Buzánszky Jenő emlékére rendezett labdarúgótornát

Minden más foci
2024.10.15. 17:51

Hatalmas káosz, kétségbeesett védekezés – az angol sajtó nem kímélte Carsleyt a görögöktől elszenvedett vereség után

Minden más foci
2024.10.11. 10:34

Pekingben megnyílt az első teqball kutatóközpont

Minden más foci
2024.09.20. 11:30

Még az FTC-vel is összeboronálták, de Szaúd-Arábiába tart Mourinho – sajtóhír

Minden más foci
2024.01.19. 12:20

Játékossors: élő Football Manager – erdélyi startup segítheti a tehetségek felfedezését

Minden más foci
2023.08.14. 12:03

Videó: hatalmas ünneplés – így várták az angol ötödosztály bajnokát Walesben!

Angol labdarúgás
2023.05.03. 15:00
Ezek is érdekelhetik