Pekingben megnyílt az első teqball kutatóközpont

Vágólapra másolva!
2024.09.20. 11:30
null
A Fővárosi Testnevelési Egyetem (CUPES), a Nemzetközi Teqball Szövetséggel (FITEQ), a Pekingi Teqball Szövetséggel (BTA) és a Pekingi Olimpiai Fejlesztési Bizottsággal (BODA) közösen a kínai fővárosban létrehozta a Nemzetközi Teqball Kutatóközpontot (ITRC), amelynek célja a sportág építése, fejlesztése és népszerűsítése.

 

A nemzetközi szövetség tájékoztatása szerint az ünnepélyes bejelentésen részt vett Borsányi Gábor, a FITEQ elnöke és a sportág egyik feltalálója, valamint Vajda László főtitkár, aki egyben a CUPES oktató professzora is. Utóbbi a megnyitó után elmondta, már régóta szerette volna elkezdeni a teqball egyetemi vonalának építését, és a pekingi intézményben először fakultatív tárgyként hirdették meg a teqballt. 

A rendezvényen elhangzott, hogy a kezdeti tíz hely azonnal betelt, így húsz főre emelték 2023-ban, idén pedig negyven fővel indul a képzés. Borsányi beszédében megjegyezte, könnyen megtörténhet, hogy a CUPES falai közül kerül ki a teqball első olimpiai bajnoka. 

„Egyelőre nem szabtunk határt, hogy pontosan mit is kutatnánk, és fiatal sport lévén szinte bárminek lehet olyan eredménye, ami változást hozhat” – mondta Borsányi Gábor.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik