Pelé is gólt lőtt a semmiből tető alá hozott vb nyitányán – videók

Vágólapra másolva!
2018.05.30. 08:10
Mi történt ezen a napon a korábbi labdarúgó-világbajnokságokon? Mint sorozatunk minapi felütésekor jeleztük, a kérdést újra és újra érdemes feltenni a vb-évszak idején, mert emlékezetes eseményekben sosem lesz hiány: 1962-ben például május 30-án kezdődött meg a szinte a semmiből tető alá hozott chilei vb, felzúgott a lehengerlő „Chi, Chi, Chi! Le, Le, Le! Viva Chile!” – sorozatunkban pedig máris színre lép a futballtörténelem egyik legnagyobb alakja, Pelé.

1962: DÉL-AMERIKA – NÉGYBŐL NÉGY, KEZDÉSNEK NEM ROSSZ1962: DÉL-AMERIKA – NÉGYBŐL NÉGY, KEZDÉSNEK NEM ROSSZ

Nagyjából két esztendővel a tervezett rajt előtt Chilét az addig regisztrált legerősebb földrengés rázta meg, a pusztítás rettenetes volt, de az ország egy pillanatig sem gondolt arra, hogy lemondja a vb-rendezést.

Egy közös fotó Pelével már akkor is sokat ért (Fotó: AFP)
A KÉPRE KATTINTVA: PELÉ LABDAÉRINTÉSEI A MECCSEN
Egy közös fotó Pelével már akkor is sokat ért (Fotó: AFP) A KÉPRE KATTINTVA: PELÉ LABDAÉRINTÉSEI A MECCSEN

Carlos Dittborn, a szervezőbizottság elnöke – válaszul a rendezésre szintén pályázó, kész infrastruktúrával versenybe szálló argentinok magabiztos készülődésére – már az odaítélés előtti kortesbeszédében így fogalmazott: „Semmink sincs, de mindenünk meglesz!” Képzelhető, hogy a földrengés után honnan kellett újrakezdeniük… De megcsinálták!

Tragédia a tragédiában, hogy maga Dittborn is túlhajszolta magát, röviddel a vb-rajt előtt 38 évesen, szívinfarktusban elhunyt, így csak a szelleme lehetett jelen a tornán – és a neve: az aricai stadiont róla keresztelték el, a nyitó napon Uruguay ott győzte le Kolumbiát a magyar Dorogi Andor játékvezetése mellett. VIDEÓ ITT!

Dittborn alighanem büszke lett volna a házigazdák bemutatkozására: az azóta világszerte jól ismert buzdítás, a „Chi, Chi, Chi! Le, Le, Le! Viva Chile!” dobhártyarepesztő hangerővel szólt, Chile válogatottja pedig vert helyzetből, Leonel Sánchez duplájával felülmúlta Svájcot. VIDEÓ ITT!

A címvédő Brazília Zagallo fejesével és a védelmen magát áthámozó Pelé estében bevágott lövése révén szintén győzelemmel kezdett, az ellenfél Mexikó volt. Senki sem számított arra, hogy a nyitányt góllal és gólpasszal letudó világbajnoknak, a 21 évesen már világklasszisként kezelt Pelének ez lesz az egyetlen igazi fellépése ezen a vb-n… VIDEÓ ITT!

A „magyar” csoport nyitányán is érvényesült a dél-amerikai lendület: Argentína legyűrte Bulgáriát. VIDEÓ ITT!

A mieinknek még egy napjuk volt az Anglia elleni bemutatkozásig. Innen folytatjuk.

VB 1962, CHILE – MÁJUS 30.
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK
Arica Uruguay–Kolumbia 2:1
Santiago Chile–Svájc 3:1
Vina del Mar Brazília–Mexikó 2:0
Rancagua Argentína–Bulgária 1:0
AZ EDDIG MEGJELENT EPIZÓDOK A DÁTUMRA KATTINTVA
MÁJUS
27
28 29 30 31
JÚNIUS
1
2
3
4 5 6 7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18 19 20 21
22
2324
25 26 27 2829
30
JÚLIUS
1
2 3 4 5
6
7
8
9 10 11 12
13
14
15
16 17 18 19
20
2122
23 24 25 26
27
28
29
30

 

Legfrissebb hírek

F1 75: Hamilton diadalmaskodott a kanadai gumikáoszban

F1
2025.08.17. 11:48

F1 75: pokolból a mennybe – Hamilton drámai körülmények között szerezte meg az első vb-címét

F1
2025.08.15. 11:04

F1 75: az újonc Hamilton zsebében volt a vb-cím, de a sanghaji kavicságy közbeszólt

F1
2025.08.14. 12:09

F1 75: igazi klasszikus lett az első esős Magyar Nagydíj

F1
2025.08.13. 13:00

F1 75: Räikkönen és Alonso átverekedte magát a mezőnyön Szuzukában

F1
2025.08.12. 11:56

F1 75: a monacói alagútban szakadt meg Schumacher nagy sorozata

F1
2025.08.11. 10:36

F1 75: mosogatólé és időmérési hiba okozott káoszt Interlagosban

F1
2025.08.10. 15:33

Pelé politikai okokból nem vett részt az 1974-es világbajnokságon?

Minden más foci
2025.08.08. 16:49
Ezek is érdekelhetik