Futsal: nyert meccset engedett ki kezéből a Székelyudvarhely

Vágólapra másolva!
2018.04.25. 18:33
null
A hajrában bukták el a győzelmet a kék-sárga székelyudvarhelyiek (Fotó: Barabás Ákos)
Három perccel a vége előtt még három góllal vezetett az FK Székelyudvarhely Galacon, ám a végén meg kellett elégednie a döntetlennel.

 

A döntőbe jutás szempontjából igen fontos mérkőzést játszott Galacon a Futsal Klub Székelyudvarhely a román teremlabdarúgó-bajnokság rájátszásának második fordulójában. A tavalyi ezüstérmes United Galati 3 ponttal jutott be a playoffba, a Székelyudvarhely eggyel, a csoport harmadik tagja, Calarasi pedig nullával. Utóbbit Galac idegenben 4–2-re, Udvarhely hazai pályán 8–1-re verte meg, így a finálét jelentő első hely megszerzéséért pontra, pontokra volt szüksége a Székelyudvarhelynek.

Az ellentámadásokra berendezkedő székelyek már a mérkőzés 2. percében vezetést szereztek a román válogatott Szőcs László révén, utána pedig „olaszosan" ölték a játékot, s hiába volt nagy a hazai nyomás, a hétszeres magyar válogatott Szécsi Barna könnyen megduplázhatta volna az előnyt, akárcsak a félidő hajrájában a kapufát eltaláló Bíró Attila.

A tavalyi ezüstérmes United edzője, Victor Hugo sokat forgatta csapatát, ám az FK-sok jól olvasták a portugál tréner taktikáját, így szünetre egygólos székelyudvarhelyi vezetéssel mentek a csapatok.

Fordulás után hamar dűlőre akarta vinni a dolgot Jakab Zoltán csapata, ám négy perc leforgása alatt négy ígéretes helyzetet is elpuskáztak tanítványai, kétszer pedig a házigazdák hatszoros brazil válogatott kapusának eszén nem tudtak túljárni. A 29. percben aztán megtört a jég, egy szöglet után Szőcs László bődületes kapásgóllal növelte az előnyt: 0–2. A vendégek védelme a 32. percben kapitulált először, egy perc múlva viszont előbb a csapatkapitány Lascut, majd a kapus Da Silvát állították ki – jogosan – a hazaiaktól, a két mezőnyjátékosra fogyatkozó vendéglátóknak pedig Mánya Szabolcs rúgott újabb gólt: 1–3. A galaciak fejvesztve támadtak, de gólt a vendégek szereztek Bíró Attila révén: 1–4.

A hátralévő három percben vészkapusos taktikára váltott a Galac, s másfél perc alatt két gólt is szerzett, 24 másodperccel a találkozó vége előtt pedig kiegyenlített: United Galati–Futsal Klub Székelyudvarhely 4–4.

A United 7, az FK 5, a Calarasi pedig 0 ponttal várja a folytatást. A Székelyudvarhely jövő csütörtökön idegenben, Calarasion lép pályára, hogy aztán május 6-án egy paprikásnak ígérkező találkozón fogadja Galacot.

Legfrissebb hírek

Megtört az Újpest győzelmi sorozata, már csak a Veszprém hibátlan a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 23:00

Az újonctól is simán kikapott a Haladás a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 21:02

Rangadót nyert a Veszprém, a Nyíregyháza ismét 10 gólt szerzett a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 23:02

A magyar futsalválogatott ismét legyőzte Kirgizisztánt

Magyar válogatott
2025.08.31. 18:15

Futsal BL-selejtező: második lett a csoportjában, így nem jutott tovább a Veszprém

Minden más foci
2025.08.29. 22:30

Tíz gólt kapott a Haladás a Nyíregyházától, az Újpest továbbra is hibátlan a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.08.25. 22:24

A veszprémiek nélkül készül a futsalválogatott

Magyar válogatott
2025.08.25. 16:46

Győzelemmel rajtolt a címvédő, az előző idény ezüstérmese viszont kikapott a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.08.11. 22:18
Ezek is érdekelhetik