Bölöni László elmesélte, milyen kalandosan lett a Steaua játékosa

Nem tudok róla, hogy a Steauának bármikor is le kellett volna „feküdnünk” – mondta a Székelyhonnak a marosvásárhelyi időkről a helyi csapat, az ASA soraiban 14 évet eltöltő (1970–84) Bölöni László, – és egyébként is: ha volt csapat, amely ellen mindig ki akartam tenni magamért, mindenáron le akartam győzni, az a Steaua volt. A Steaua ugyanis mindig a hadsereg nagyon édes gyermeke volt, mi pedig a nagyon mostohák.

– Hogyan került mégis a „hőn utált” bukaresti katonacsapathoz?
– A véletlen hatalmas művének tekinthető. Én akkor épp azt éreztem, hogy nincs feljebb, talán néhányszor még elfutballozom a válogatottban, de lassan ideje építgetni a civil életbe való átmenetet. Megvolt a lakásom, a marosszentgyörgyi fogorvosi helyem, semmi sem indokolta, hogy elmozduljak Vásárhelyről. Az 1984-es franciaországi Európa-bajnokság után voltunk, amikor megkeresett a Steaua akkori edzője, Florin Halagian, akivel korábban jó viszonyba keveredtem. Nem akartam azonnali nemet mondani a hívásának, megpróbáltam elegáns megúszni a dolgot, teljesíthetetlennek hitt feltételeket szabtam. Ő viszont néhány nap múlva azt üzente, hogy minden rendben, várnak Bukarestben. Mi tagadás, kelepcébe kerültem, de szavamat adtam, hát odautaztam. Bukarestben viszont azzal fogadtak, hogy mégis csak túlzás, amit kérek. Alig titkolt örömmel mentem haza, de néhány nap múlva Halagian újra meglátogatott, és a korábbi feltételeimet túllicitálva hívott újra. Ezt már nem utasíthattam vissza. Így kerültem ahhoz a csapathoz, amelyet nem szerettem, amelytől féltem, amely ellen mindig nagyon készültem, és mindenáron le akartam győzni. És amelyről aztán kiderült, hogy teljesen félreismertem, és a későbbiekben nagyon megszerettem.

– Edzői karrierje egyik legtöbbet emlegetett eredménye Cristiano Ronaldo felfedezése. Ő az a típusú tehetség volt, aki minden körülmények között utat tört volna magának, vagy feltétlenül kellett hozzá az ön éleslátása, szakértelme?
– Az ő tulajdonságaival, tehetségével rendelkező játékos – hacsak nem éri valami súlyos baleset – nem tud elkallódni. Persze az ilyet is segíteni kell. Az én érdemem az volt, hogy a Sporting Lisszabon edzőjeként néztem az ifik meccseit is, ahol kiszúrtam magamnak egy kölyköt. Szükségem volt játékosra, mert több emberem épp a válogatottban volt, két edzés után viszont azt mondtam az elnöknek, hogy ezt a gyereket nem engedem vissza az ifik közé. Utána következett a túlzásai lefaragása, izomtömegének növelése, javítani a mozgáskoordinációját, megtalálni a helyét, olyan szerepkört adni neki, ahol kevesebb az ütközés, és jobban érvényesül a gyorsasága, megtanítani neki a védekezési fázis egyes alapelemeit. Mindezt egy olyan pillanatban, amikor edzőként nem voltam feltétlenül jó helyzetben, nyikorgott a csapatom.

A TELJES INTERJÚT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Bölöni László Magyarországon járva a TV2-nek is interjút adott a napokban