A Benfica felszólítást küldött az erdélyi falu focicsapatának

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2017.11.01. 16:59
null
A Benfica Ileanda korosztályos csapata (Fotó: Benfica Ileanda Facebook)
Névváltozásra kényszeríti az 1146 lakosú erdélyi falu, Nagyilonda futballcsapatát az SL Benfica, mivel a lisszaboni klub álláspontja szerint a román negyedosztály Szilágy megyei csoportjában szereplő klub neve anyagi és erkölcsi kárt okoz a kétszeres BEK-győztes portugál egyesületnek.

 

A Zsibó és Dés között, a Szamos jobb partján fekvő Nagyilondán (románul Ileanda) 2008-ban alakult meg az FC Benfica nevű csapat, néhány, korábban Portugáliában dolgozó fiatal kezdeményezésére. Az együttes egyik szponzora ráadásul egy portugál gombakereskedő volt.

A Benfica sokáig a megyei másodosztályban (országos szinten ez az ötödik vonalnak számít) szerepelt, majd miután a község másik csapata, a Somesul megszűnt, felkerült a Liga 4-be, ahol jelenleg a tizedik helyen áll a Szilágy megyei csoportban.

Az ilondai klub nem túl izgalmas hétköznapjait az elmúlt hetekben egy bukaresti ügyvédi irodától érkezett levél kavarta fel, amely a lisszaboni egyesület megbízásából felszólította a falusi Benficát, hogy tíz napon belül változtassa meg a nevét és címerét, törölje a hivatalos Facebook-profilját, valamint vonja vissza a Benfica néven forgalmazott termékeit.

A levél megemlíti, hogy a Benfica elnevezés jogvédelem alatt áll, és mások általi használata csökkenti a portugál klub iránti érdeklődést, illetve bevételeit.

„Sosem gondoltam volna, hogy zavarni fogjuk a nagy Benficát, és ezért felveszik velünk a kapcsolatot. Sok olyan csapat van Romániában, amely híres klubok nevét viseli, csak nálunk, Szilágy megyében is van Real, Juventus, Atlético vagy Inter. Egyelőre csak minket találtak meg, de feltehetőleg a jövőben lesznek még hasonló ügyek” – nyilatkozta a Sportul Salajean megyei sportportálnak Cornel Lar, Nagyilonda polgármestere, aki egyben a falusi klub vezetője is.

Elmondása szerint válaszukban leírták, hogy főként a falu költségvetéséből támogatott amatőr csapatról van szó, amelynek sem zászlaja, sem címere nincs, marketingtevékenységet egyáltalán nem folytat, így abból bevétele sem származhat. A gárda nevét szezon közben nem lehet megváltoztatni, viszont ígéretet tettek rá, hogy 2018 nyarán ezt is megteszik.

Legfrissebb hírek

Saját nevelésű balbekket szerződtethet a Real Madrid – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.05.20. 08:35

Távozik a Benficától a világbajnok Di María

Minden más foci
2025.05.18. 10:05

Gyökeres-góllal ért véget, újra a Sporting lett Portugália bajnoka

Minden más foci
2025.05.17. 21:54

Nem született döntés a portugál „bajnoki döntőn”, a címvédő Sporting kezében az aranyérem sorsa

Minden más foci
2025.05.10. 21:10

Hit nélkül nem ment a győrieknek a Benfica elleni BEK-elődöntőben

Népsport
2025.05.06. 08:42

Provokáció? Homály és fény a Benfica öltözőjében – megbüntették a Portót

Minden más foci
2025.04.11. 09:31

Izgalmas végjátékban a GOG kiverte Hanusz Egonékat a kézilabda El-ben

Kézilabda
2025.04.01. 20:51

Hanuszék előnyben, Siposék hátrányban a férfi kézilabda Európa-ligában

Kézilabda
2025.03.25. 22:38
Ezek is érdekelhetik