NS: Zoff, az autószerelő; a Honvéd-edző és az ígéretek – péntek

Vágólapra másolva!
2017.09.14. 23:36
A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk.

Munkatársunk Rómában találkozott minden idők egyik legkiválóbb kapusával, Dino Zoff-fal. A világ- és Európa-bajnok futballista örömmel adott interjút lapunknak, mindössze ahhoz ragaszkodott, hogy egy patinás evezősklub elegáns sporttelepén keressük fel, amelynek teniszpályáján szokott játszani. A 75 esztendős legenda mesélt arról, fiatalon miért kellett kitanulnia az autószerelői mesterséget a futball mellett. Beszélt a világbajnokság megnyeréséről, a döntőt követő sajátos ünneplésről és arról is, hogyan zajlott le élete egyik legemlékezetesebb kártyapartija.

Mosolygósan éli az életét Erik van der Meer, a bajnok Bp. Honvéd edzője. A szakember azt vallja, aki rosszkedvű, az inkább menjen haza, mert a futballt élvezni kell. Lapunknak nyilatkozva a holland szakember elmondta, pontosan azt kapta Kispesten, amit várt, hiszen amit a tulajdonos ígért, azt mindent betartott. A keretben még szívesen látna egy védőt és egy középpályást, akár magyar, akár külföldi játékost. Írásunkból azt is megtudhatják, sikerült-e már felfedeznie magának a magyar fővárost, s azt is, miért nem hiányzik neki, hogy a szurkolók felismerjék az utcán.

A világsajtó részletesen foglalkozik azzal, hogy a NOB limai kongresszusán Párizsnak ítélték a 2024-es és Los Angelesnek a 2028-as nyári játékok rendezési jogát. Összeállításunkban felidézzük a két városban korábban lebonyolított két-két olimpiát, és e játékok magyar főhőseit. Bemutatjuk a leendő helyszíneket, és azt is megtudhatják, miként kommentálta Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke az azzal kapcsolatos híreket, hogy Magyarország több multisportesemény házigazdája lenne.

Munkatársunk a szingapúri Formula–1-es GP helyszínéről jelentkezett. Beszámolójából kiderül, hogy rendkívüli időjárási körülmények várják a pilótákat, hiszen a városállamban a 30 fokos meleg mellett 80 százalékos a páratartalom. Noha Szingapúr arról híres, hogy a legkisebb kihágást, például a szemetelést is súlyosan büntetik, a helyiek igyekeznek mindenben a vendégek kedvében járni, s próbálják valóságos fesztivállá varázsolni az F1-es hétvégét. Hogy a háromszoros világbajnok Lewis Hamilton miként várja a futamot, az is kiderül riportunkból.

Legfrissebb hírek

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
15 órája

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
2025.09.10. 23:58

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
2025.09.10. 01:05

Az egy pont is jó? Jönnek a portugálok; Carlos Alcaraz, a 22 éves legenda

E-újság
2025.09.08. 23:12

Rossi: A bíró úgy döntött, hogy birkózómeccset vezet; Ádám Martin: Az idén már aligha játszom

E-újság
2025.09.08. 00:34

Álomrajt után 12 ember ellen tízzel hősies döntetlen; élet és halál meccsét játsszák a németek

E-újság
2025.09.07. 00:05

Marco Rossi: Hét éve maximálisan elhivatott vagyok, ez nem változott; Kevin Kilbane: Ez lesz az ír labdarúgás elmúlt tíz évének legfontosabb mérkőzése

E-újság
2025.09.06. 07:05

Marco Rossi optimizmusát a támadók jó formája erősítheti; Máté Csaba: Amióta megérkeztünk, nem kaptunk ki a bajnokságban

E-újság
2025.09.04. 23:56
Ezek is érdekelhetik