„Róma magyar kedvencei” címmel nyílt kiállítás csütörtökön a Római Magyar Akadémia patinás épületében az egykor Olaszországban játszó magyar futballisták és az olasz csapatok kispadján ülő magyar edzők történetéről. Bár az Andreides Gábor és Szász György kurátorok keze munkáját dicsérő anyag elsősorban a fővárosi együttesek, a Roma és a Lazio magyar kapcsolataira fókuszál, megemlékezik az 1930-ban az Ambrosiana-Intert, majd 1936-ban és 1937-ben a Bolognát bajnoki címhez segítő Weisz Árpádról és a második világháborút követő években egyeduralkodó Grande Torino sikereiben elévülhetetlen érdemeket szerző, az 1949-es supergai repülőszerencsétlenségben társaival együtt odaveszett Egri-Erbstein Ernőről is.
„Érdekes egybeesés, hogy az AS Roma és a Római Magyar Akadémia is az idén ünnepli fennállásának kilencvenedik évfordulóját – hívta fel a figyelmet Puskás István, az intézmény igazgatója. – Igyekeztünk olyan epizódokat feleleveníteni az olasz–magyar futballkapcsolatok történetéből, amelyek ma is tanulságos, izgalmas adalékkal szolgálnak a téma megismeréséhez. A kulturális diplomáciának fontos eleme a sport, a mindennapok része, ezért is illesztettük a kiállítást ünnepi programsorozatunk keretébe.”