Futsal: spanyol edzője lett a Berettyóújfalunak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.30. 21:28
Sergio Mullor Cabrera lett a futsal NB I-ben szereplő  MVFC Berettyóújfalu új vezetőedzője. A spanyol szakember három évre kötelezte el magát, és augusztus 1-től áll munkába – olvasható a csapat honlapján.

Sergio Mullor Cabrera korábban dolgozott a spanyol élvonalban és a másodosztályban is, illetve volt a katari válogatott másodedzője is.

„Örülök, hogy Berettyóújfaluból megkerestek és hogy itt dolgozhatok a jövőben, nagyszerű lehetőség ez arra is, hogy megismerkedjek egy új futsal közeggel, kultúrával – nyilatkozta az mvfc.hu-n. – A bajnokság kiegyensúlyozott, a Győr ugyan kimagaslik, de keményen dolgozunk majd, hogy utolérjük őket. Nem szabad elfelejteni például a Dunaújvárost sem, amely szintén nagyszerűen szerepelt, és jövőre folytathatják ezt a jó szereplést. Ami fontos számomra, számunkra, hogy keményen dolgozzunk és napról napra fejlődhessünk minden értelemben. Szeretek fiatal játékosokkal dolgozni, hiszen ők jelentik a klub jövőjét, a jövőbeli sikereket. Nekem és a családomnak is érdekes kihívás lesz Magyarország, izgatottak vagyunk, és azt gondoljuk, hogy nagyszerű lehetőség előtt állunk.”

Legfrissebb hírek

Futball bel- és külháborúk – Csinta Samu publicisztikája

Magyar válogatott
2025.09.26. 23:18

Majdnem felállt Pécsett a háromgólos hátrányból a Magyar Futsal Akadémia

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 21:14

Kis pálya, nagy büszkeség – Vincze András jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.25. 23:07

Kiderült, a román drukkerek miért estek neki a csendőröknek és egymásnak a Magyarország elleni Eb-pótselejtezőn – fotó

Magyar válogatott
2025.09.24. 20:35

Karnyújtásnyira a magyar válogatott az Eb-től

Magyar válogatott
2025.09.23. 18:24

Futsal Eb-pótselejtező: minden magyar egészséges, de Rutai és Szalmás nem játszhat

Magyar válogatott
2025.09.17. 17:00

Futsal: Hadnagy István szerint taktikailag és fizikailag is jó a magyar válogatott

Magyar válogatott
2025.09.15. 12:18

Megtört az Újpest győzelmi sorozata, már csak a Veszprém hibátlan a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 23:00
Ezek is érdekelhetik