Portugália: a Vidi volt edzőjét szóba hozták a Portóval és a Sportinggal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.27. 09:43
Minden jel arra mutat, hogy távozik az olasz élvonalban nyolcadik helyen álló Fiorentina kispadjáról Paulo Sousa, és sajtóhírek szerint elképzelhető, hogy hazájában, a portugál első osztályban folytatja pályafutását.

A 46 éves portugál szakember – aki 2011 és 2013 között a Videoton trénereként dolgozott – 2015 óta irányítja a firenzei együttest. Az olasz sajtóban biztosra veszik, hogy a Fiorentina nem hosszabbítja meg Sousa idény végén lejáró szerződését.

Portugáliából származó lapértesülések szerint Sousa a Porto vagy a Sporting CP vezetőedzője lehet a nyártól.

Az A Bola szerint Jorge Jesus, a Primeira Ligában – a Benfica és a Porto mögött – harmadik helyen záró Sporting CP vezetőedzője a Paris Saint-Germainbe tart, állítólag már megegyezett a francia klubbal egy három évre szóló kontraktusban. A korábban a Benficával három bajnoki címet szerző edző utódja a Pedro Martins (Vitória Guimaraes), Paulo Sousa (Fiorentina), Vítor Pereira (1860 München), Lito Vidigal (Maccabi Tel-Aviv) négyesből kerülhet ki.

Az O Jogo pedig a szombati címlapján azt írja, az FC Portótól közös megegyezéssel távozó Nuno Espírito Santo helyét Paulo Sousa vagy Sérgio Conceicao (Nantes) veheti át.

Paulo Sousa egyébként a Benficában nevelkedett és mutatkozott be felnőttként, majd a szintén lisszaboni Sporting CP-ben is lehúzott egy idényt, mielőtt 1994-ben megkezdte sikeres légióskarrierjét.

Legfrissebb hírek

Nagy Ádám gólpasszt adott; Tóth Balázs bravúrjai is kellettek csapata fordításához – videók

Légiósok
12 órája

De Bruyne és McTominay is beköszönt: a címvédő Napoli nyerte meg az Inter elleni Serie A-rangadót

Olasz labdarúgás
14 órája

A Juventus legyőzése után a Parmával csak ikszelt idegenben a Como

Olasz labdarúgás
17 órája

A hajrában mentett pontot a Milan a nyeretlen újonccsapat ellen

Olasz labdarúgás
2025.10.24. 22:54

Serie A: fiatal argentin sztárt csábítana el a tartományi riválistól az Inter – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.10.24. 14:32

A Bayern megint kitömött egy ellenfelet, és avatott egy ifjú BL-gólrekordert is

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 23:08

Férfi kézilabda BL: remek második félidővel nyert a Sporting a Kolstad vendégeként

Kézilabda
2025.10.22. 20:23

Marco Rossi: A jó eredményekkel az elvárások is nőttek

Magyar válogatott
2025.10.22. 10:14
Ezek is érdekelhetik