MU: hiába ejtették a vádakat, Greenwoodot nem fogadta vissza a sportszergyártó cég

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.02.07. 16:35
null
Nike-cipőben biztosan nem, de látjuk-e még Greenwoodot az MU mezében? (Fotó: Getty Images)
Mint arról beszámoltunk, a manchesteri rendőrség a múlt héten közölte, hogy az összes vádat ejtették a 2022 januárjában letartóztatott, azóta feltételesen szabadlábra helyezett, a klubja által felfüggesztett Manchester United-játékos, Mason Greenwood ellen. A 21 éves labdarúgót ennek ellenére továbbra sem támogatja a Nike, amely a rendőrségi ügyéig szponzorálta.

 

Mason Greenwood Instagram-oldala sokat változott múlt vasárnap óta, több mint 100 posztjából már csak kilenc maradt, emellett pedig a Manchester Unitedet és a Nike-t is hozzáadta az oldalához. A The Mirror megkeresésére azonban a sportszergyártó cég elmondta, hogy a jövőben nem szponzorálják a játékost, aki mind a 129 mérkőzésén, melyen az MU-színeiben játszott az ő cipőjükben futballozott.

„Mason Greenwood már nem a Nike sportolója” – jelentették ki.

Fotó: instagram.com/masongreenwood
Fotó: instagram.com/masongreenwood

 

A korábban szexuális zaklatással és bántalmazással vádolt csatár szerződését tavaly bontotta fel a Nike, a Manchester Unitedtől felfüggesztést kapott, emellett pedig kikerült a FIFA 23-ból is.

Az angol rekordbajnok a vádak ejtése után kiadott egy közleményt.

„A Manchester United tudomásul veszi a koronai ügyészség döntését, amely szerint a Mason Greenwood elleni összes vádat ejtették. A klub most lefolytatja a saját eljárását, mielőtt megtenné a következő lépéseket. Amíg ez a folyamat nem zárul le, addig nem nyilatkozunk” – írja hivatalos közleményében a Manchester United.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: eredményes fiatalok a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében

Utánpótlássport
2025.04.17. 18:18

Szalah után Virgil van Dijkkel is hosszabbított a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.04.17. 12:07

Szoboszlai: Hazudnék, ha azt mondanám, nem gondoltunk a bajnoki címre

Angol labdarúgás
2025.04.16. 17:59

A Corinthian FC, avagy Viktória királynő amatőr futballművészei

Népsport
2025.04.16. 09:16

Labdarúgás: „Kemény munka, együttműködés…”

Utánpótlássport
2025.04.16. 09:03

Labdarúgás: egy híján 1200 fiatalperc az NB I 27. fordulójában

Utánpótlássport
2025.04.15. 09:00

Kerkez Milosék első perces góllal győzték le a Fulhamet

Angol labdarúgás
2025.04.14. 22:54

A hátralévő négy meccsen is Tóth Balázs védi a Blackburn kapuját

Angol labdarúgás
2025.04.14. 17:15
Ezek is érdekelhetik