FIFA 17: az új frissítéssel sokak által követelt újdonság jöhet!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.04. 17:45
Az EA Sports bejelentette, a FIFA 17 következő frissítésével új nyelvek lesznek elérhetőek a játékban, és Alex Hunter, a Journey elnevezésű módban immár nem csak angolul tud majd megszólalni. Sajnos a magyar nyelv nem került fel a listára, de egy sokak által várt újítás így is jöhet!

Az eddigi legnagyobb frissítéssel a pletykák szerint ugyanis más meglepetés is jön majd, a Journey mód főszereplője, Alex Hunter ugyanis végre képes lesz búcsút inteni Angliának. Alex Hunter ugyanis végre képes lesz búcsút inteni Angliának.

A tervek szerint Spanyolországban és Olaszországban is találhat magának csapatot a folytatásban, azaz akár a San Siróban, a Santiago Bernabéuban vagy a Camp Nouban is játszhatunk majd kedvenc játékosunkkal.

Az EA kiadott egy adag statisztikát is a Journey eddigi életéről, egészen brutális adatokkal.

A megjelenés óta 124 millió meccset játszottak ebben a módban a FIFA-rajongók, ezalatt 164 millió gól született.

A játékosok 18.4 százaléka a Manchester Unitedhoz igazolta át Huntert, míg a második helyen a Liverpool, a harmadikon a Leicester City, a negyediken az Arsenal, az ötödiken a West Ham United szerepel.





Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: Mbappé vagy Yamal? Alonso vagy Flick? Régi fényében csillogva jön az el Clásico

Spanyol labdarúgás
5 órája

Továbbra is hatalmas tartozások terhelik az FC Barcelonát

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 11:55

Marco Rossi: A jó eredményekkel az elvárások is nőttek

Magyar válogatott
Tegnap, 10:14

Meghátrált a La Liga, mégsem Miamiban rendezik meg a Villarreal–Barcelona bajnokit

Spanyol labdarúgás
2025.10.21. 22:43

A Real Madrid megfellebbezte a tengerentúlon sorra kerülő Barca-meccset

Spanyol labdarúgás
2025.10.21. 18:53

Alaba megsérült, Carvajal és Alexander-Arnold közel a visszatéréshez a Real Madridban

Spanyol labdarúgás
2025.10.21. 17:54

Kórházba került a Bologna vezetőedzője, nem lesz ott a bukaresti El-meccsen

Olasz labdarúgás
2025.10.21. 17:16

Serie A: hiába vezetett korán a Cremonese, az Udinese pontot rabolt az otthonából

Olasz labdarúgás
2025.10.20. 22:51
Ezek is érdekelhetik