Dánia: életmentő fejbe rúgás – így derült ki, tumor van az agyában

Vágólapra másolva!
2016.09.21. 08:41
null
(Fotó: bt.dk)
Elképesztő sztori bukkant fel a dán közösségi oldalakon. David Nielsent, a Bröndby egyik szurkolóját a klub lengyel csatára, Kamil Wilczek labdával fejbe rúgta az FC Köbenhavn elleni derbit (1–1) megelőző bemelegítés közben. Ebben eddig semmi különös sincs, előfordult már hasonló a történelemben. De mint kiderült, az eltévedt lövés életmentő jelentőségű volt a drukker szempontjából.

 

David Nielsen maga posztolta a történetet a Facebook-oldalára, amely azóta rengeteg megosztást és figyelmet kapott.

„Helló mindenki! A nevem Dave, én vagyok az, akit fejbe talált egy labda az FC Köbenhavn elleni mérkőzés bemelegítése közben. Szeretnék köszönetet mondani az egészségügyi személyzetnek, a rendezőknek és a közelben álló szurkolóknak, akik lehetővé tették, hogy a lehető leggyorsabban ellássanak. Mint kiderült, ez az életemet mentette meg. Nem tudom szavakba foglalni, mennyire hálás vagyok ezért – szól a drukker bejegyzése, majd így folytatja. – A vizsgálatok során kiderült, hogy tumor van az agyamban, amit nem is fedeztek volna fel, ha Wilczek nem talál el, így ezért is nagyon hálás vagyok, különösen amiatt, hogy azonnal profi kezekbe kerültem. Most műtét vár rám, aztán meglátjuk. Köszönöm mindenkinek, örök hála!”

Mikkel Davidsen on Twitter

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik