UEFA: mindhárom elnökjelölt Budapestre érkezik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.24. 09:13
Ötödik alkalommal rendezik meg a visegrádi országok labdarúgó-szövetségeinek találkozóját. A rangos szakmai konferencián mindhárom UEFA-elnökjelölt ismerteti programját augusztus 24-én, Budapesten.

A Visegrádi Hatok, a cseh, a lengyel, a liechtensteini, az osztrák, a szlovák és a magyar szövetség rendkívüli konferenciáját ezúttal Csányi Sándor MLSZ-elnök kezdeményezte, kimondottan azzal a szándékkal, hogy lehetőséget biztosítson a három UEFA-elnökjelölt számára, hogy a tagországok vezetői előtt mutassa be programját.

A visegrádi összefogás stratégiai célja, hogy erősítse a régió futballját, szakmai együttműködését, és emellett megoldásokat keressen a szövetségek aktuális kihívásaira. A közös munka során eddig elsősorban az utánpótlás, a női labdarúgás és a játékvezetés területén került előtérbe a tagországok kapcsolata, azonban az európai labdarúgás legfontosabb tisztségének közelgő választása aktualitást adott az egyébként éves találkozó rendkívüli összehívására.

Az Európai Labdarúgó-szövetség elnöki posztjára a spanyol Ángel María Villar, a szervezet jelenlegi első alelnöke, a szlovén szövetséget vezető Aleksandar Ceferin, valamint a holland elnök, a korábban a FIFA elnöki tisztségéért is harcba szálló Michael van Praag pályázik. A hivatalos választást az UEFA athéni kongresszusán tartják szeptember 14-én – ezért is irányul kiemelt figyelem a budapesti eseményre, hiszen a nálunk elhangzó kampánybeszédek akár a végeredményt is befolyásolhatják.

A választás azért vált szükségessé, mert a FIFA etikai biztossága 2015 decemberében az UEFA elnöki tisztségét betöltő Michel Platinit eltiltotta minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől.

Legfrissebb hírek

Utolsó utáni pillanat – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Csend, rendelet – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 23:43

Jövő héten kezdődik a jegyértékesítés a magyar válogatott dublini vb-selejtezőmérkőzésére

Magyar válogatott
2025.07.29. 17:00

Európa-liga: megbüntette az Athletic Bilbaót az UEFA

Európa-liga
2025.07.29. 17:00

Egymérkőzéses eltiltás a ZTE edzőjének, fegyelmik sora a klubok ellen

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 14:24

MLSZ: „A cigányozás sem pálya!” – Vági Márton az NS-nek

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 12:29

Az ETO edzője az MLSZ ajánlásáról: Jó lenne, ha valaki tisztázná, mikor, mit lehet csinálni...

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 11:36

Egy korszak véget ér? Új stadion építését tervezi a Napoli – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.26. 19:47
Ezek is érdekelhetik