UEFA: a spanyol szövetség első embere is indul az elnöki posztért

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.07.19. 22:33
Ángel María Villar, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) első alelnöke kedden bejelentette, hogy indul a szervezet elnöki posztjáért.

A spanyol szövetség elnöke a szerdai határidő előtt egy nappal jelentette be a döntését. Az eddigi jelentkezések alapján Michael van Praag, a holland, valamint Aleksander Ceferin, a szlovén szövetség elnöke lesz az ellenfele. A választást az UEFA athéni kongresszusán, szeptember 14-én tartják.

Michel Platini korábbi elnök május 9-én mondott le tisztségéről, miután a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) nem mentette fel, hanem csak hatról négy évre csökkentette eltiltását, amelyet a nemzetközi szövetség (FIFA) szabott ki rá.

A francia sportvezető a szóbeli lemondása után közölte, hogy döntését Athénban hivatalossá teszi. Felfüggesztése óta ideiglenesen Villar vezeti az UEFA-t, a franciaországi Európa-bajnokság döntője után ő adta át a serleget a győztes portugál válogatottnak.

Villart a FIFA etikai bizottsága tavaly novemberben figyelmeztette, és 25 ezer svájci frankra büntette, mert megszegte a FIFA etikai kódexét, amikor nem segítette a nyomozati részleg munkáját a 2018-as és 2022-es világbajnokság odaítélése kapcsán folytatott vizsgálat során. A novemberi közleményben ugyanakkor azt is jelezték, hogy Villar később már késznek mutatkozott az együttműködésre.

Legfrissebb hírek

Egy korszak véget ér? Új stadion építését tervezi a Napoli – hivatalos

Olasz labdarúgás
1 órája

A Rijeka vagy a Ludogorec lesz a Ferencváros ellenfele a BL-selejtezőben, ha túljut a Noán

Bajnokok Ligája
2025.07.21. 12:10

Kl: megvan, mikor rendezik a Paks, az ETO és a Puskás Akadémia selejtezőit

Európa-konferencialiga
2025.07.18. 21:27

Rosszul címzett e-mail is közrejátszott a DAC Kl-kizárásában

Európa-konferencialiga
2025.07.17. 12:25

Bundázás miatt tíz év eltiltást kapott a montenegrói FK Arszenal Tivat

Minden más foci
2025.07.16. 18:24

A Sportdöntőbíróság elutasította a DAC fellebbezését

Európa-konferencialiga
2025.07.14. 19:29

Kulcsár Katalin újabb mérkőzést vezet a női Eb-n

Minden más foci
2025.07.05. 10:17

Az UEFA súlyos pénzbüntetéssel sújtotta a Chelsea-t, a Barcelonát és az Olympique Lyont

Minden más foci
2025.07.04. 20:06
Ezek is érdekelhetik