Inter: „Ibra képes 35-36 éves koráig is elitszinten játszani”

Vágólapra másolva!
2016.04.06. 16:55
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Inter vezetőedzője, Roberto Mancini úgy véli, a PSG-t erősítő Zlatan Ibrahimovic képes lehet 35-36 éves korában is kiválóan teljesíteni.

Mint ismert, a klubot korábban erősítő svéd klasszis nemrégiben arról beszélt, hogy nem tudja, hogy hol folytatja pályafutását, és még a visszavonulás lehetősége is felvetődött.

„Zlatan Messi, Ronaldo és Higuaín mellett a világ egyik legjobb csatára – mondta Mancini a France Footballnak. – Mindegyiküknek különböző erősségeik vannak, de mindannyian a legmagasabb szintet képviselik. Legalább egy gólt szereznek meccsenként, és ha ilyen játékosod van, bármit megnyerhetsz.”

„Nem lepett meg, hogy ilyen jó formában van ennyi idősen, én 35 voltam, amikor bajnoki címet és kupát nyertem. Ibra komoly profi, képes 35-36 éves korában is játszani. Korábban kritizálták, hogy nem elég fontos tényező a BL-ben, de elég csak megnézni a Chelsea elleni meccset. Zlatan mindig szerez 20-25 gólt egy szezonban, és mindig – vagy legalábbis majdnem mindig – bajnoki címet ünnepelhet. Idén nagy esélye van megnyerni a BL-t” – tette hozzá Mancini.

Legfrissebb hírek

Egy megpattanó lövés döntött, a PSG csak üggyel-bajjal tudott nyerni Nantes-ban

Francia labdarúgás
2025.08.17. 22:46

Donnarumma csak a pénz miatt távozik? Szerintünk nem!

Francia labdarúgás
2025.08.14. 10:00

Marquinhos: Veszélyes, ha magadra húzod a PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.08.14. 07:34

A hajrában kétgólos hátrányból felállt, majd tizenegyespárbaj után megnyerte az európai Szuperkupát a PSG

Bajnokok Ligája
2025.08.13. 23:10

A BL-döntőben kezdő PSG három helyen frissült – kezdőcsapatok az Európai Szuperkupa-meccsre

Minden más foci
2025.08.13. 20:08

Holtfáradt Paris Saint-Germain vár a Tottenhamre az európai Szuperkupában

Bajnokok Ligája
2025.08.13. 09:36

Donnarumma elbúcsúzott a szurkolóktól, távozik a Paris Saint-Germaintől

Francia labdarúgás
2025.08.12. 21:32

Felkészülés: a Bayern Svájcban, a Real Madrid Ausztriában nyert

Minden más foci
2025.08.12. 20:46
Ezek is érdekelhetik