Felkészülés: „Az ukrán keret az állami politikát tükrözi”

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.03.24. 08:36
Orosz labdarúgó-vezetők politikai elfogultsággal vádolják az ukrán szövetséget (FFU) a válogatott legújabb játékoskerete miatt.

A csütörtöki felkészülési mérkőzésen Ciprust, a hétfőin pedig Walest fogadó ukránok 25 fős keretébe ezúttal egyetlen olyan játékos sem került be, aki orosz klubcsapatban futballozik. Az egyik legnevesebb hiányzó Jevhen Szeleznyov: a csatár gólt szerzett tavaly ősszel a 2–0-s hazai sikert hozó ukrán–szlovén Európa-bajnoki pótselejtező első mérkőzésén. Akkoriban még az ukrán Dnipro csapatában szerepelt, majd az orosz Kubany Krasznodarba igazolt.

Az orosz szövetség (RFSZ) tiszteletbeli elnöke, Vjacseszlav Koloskov a Szport Ekszpressz című lapban kijelentette: az ukrán válogatott összeállítása az állami politikát tükrözi.

Reakciójában az FFU leszögezte, hogy a játékosokat kizárólag a teljesítményük alapján választották ki, politikai okok nem játszottak közre a névsor összeállításában.

Az ukránok egyik legígéretesebb fiatal játékosának tartott Olekszandr Zincsenko ügye is vihart kavart ezen a héten: előbb megkérték, hogy utazzon Kijevbe, végül mégis kimaradt az U21-es keretből. Az FFU mindezt vírusos megbetegedéssel indokolta, orosz klubcsapata, az FK Ufa viszont állítja, hogy teljesen egészséges.

A kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus 2014-ben tört ki az ukrán haderő és az oroszbarát szakadárok között. Kijev és a Nyugat azzal vádolja Moszkvát, hogy a Krím félsziget annektálása után katonákat vezényelt Kelet-Ukrajnába, az orosz kormány azonban ezt következetesen tagadja. A politikai feszültségek mellett megszűntek a közvetlen repülőjáratok a két ország között, és a kereskedelem is jelentősen visszaesett.


Legfrissebb hírek

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.31. 21:30

Felkészülés: hatalmas baklövés okozta az Arsenal vesztét a Tottenham ellen

Angol labdarúgás
2025.07.31. 15:59

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.31. 10:05

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
2025.07.31. 08:33

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.30. 23:15

A magyar férfi kosárválogatott 20 pontos vereséget szenvedett a horvátoktól

Kosárlabda
2025.07.30. 22:34

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
2025.07.30. 11:19
Ezek is érdekelhetik