Játékossors: visszavonult az olasz bajnok, Copa-győztes védő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.20. 15:38
Bejelentette visszavonulását a 40 esztendős Mario Yepes, aki pályafutása során a River Plate-ben, a Paris Saint-Germainben és a Milanban is szerepelt. A kolumbiai középhátvéd a hírek szerint hazája válogatottjának koordinátoraként dolgozik a jövőben.

A kolumbiai futballista 1994-ben a Cortuluában kezdte a pályafutását, majd a Deportivo Caliban és a River Plate-ben eltöltött évek után 2002-ben igazolt át Európába. Franciaországban a Nantes-ot két, míg a PSG-t négy évig erősítette, ezután Olaszországba vezetett az útja, ahol a Chievóban két, a Milanban három, az Atalantában pedig egy szezont húzott le.

Másfél évvel ezelőtt az argentin San Lorenzóhoz szerződött, melynek játékosaként 2014-ben döntőt játszott a klubvilágbajnokságon.

Az olasz bajnok és olasz Szuperkupa-győztes játékos a kolumbiai válogatott tagjaként 2001-ben megnyerte a Copa Américát, a címeres mezt 102 alkalommal öltötte magára.

A hírek szerint Yepes hazája nemzeti csapatának koordinátoraként tevékenykedik a jövőben.

Legfrissebb hírek

Rafael Leao duplájával a Milan élre ugrott a Fiorentina-meccs után

Olasz labdarúgás
2025.10.19. 22:59

Darts: két legendás alak is visszavonul az idei világbajnokságon – hivatalos

Egyéb egyéni
2025.10.16. 10:43

Huszonöt évesen visszavonul a négyszeres olimpiai bajnok úszó

Úszás
2025.10.16. 09:33

A Ferencváros a 66. helyen áll a klubcsapatok világranglistáján

Minden más foci
2025.10.13. 12:18

Bejelentette visszavonulását a portugálok Európa-bajnoka

Minden más foci
2025.10.12. 10:53

„Teljesen abszurd” – Adrien Rabiot a Milan Ausztráliába költöztetett bajnokijáról

Olasz labdarúgás
2025.10.08. 09:00

Jordi Alba is bejelentette a visszavonulását

Minden más foci
2025.10.07. 18:25

A Milan büntetőt rontott, a Juve sorozatban harmadszor ikszelt

Olasz labdarúgás
2025.10.05. 22:58
Ezek is érdekelhetik