Törökország: távozott posztjáról a Galatasaray vezetőedzője

Vágólapra másolva!
2015.11.19. 09:47
Közös megegyezéssel szerződést bontott Hamza Hamzaoglu vezetőedzővel a török Galatasaray labdarúgócsapata.

A 45 éves tréner tavaly novemberben, az olasz Cesare Prandelli távozása után még csak ideiglenesen vette át az isztambuli együttes irányítását, amellyel tavasszal megnyerte a bajnokságot és a kupát, így hosszú távú szerződést kapott.

A szuperkupát nyáron elhódító gárda legutóbbi Bajnokok Ligája-összecsapását elveszítette a Benfica otthonában, a török bajnokságban pedig kikapott a Rizesportól, ez pedig Hamzaoglu állásába került.

„Köszönöm a Galata-család támogatását és bizalmát, amit az első naptól kezdve megkaptam. A játékoskarrierem után edzőként is megadatott, hogy ehhez a közösséghez tartozzam, és jelentős győzelmeket, szép sikereket érjek el. Kívánom, hogy a csapat további sikereket ünnepelhessen” – nyilatkozta Hamzaoglu a klub hivatalos honlapján.

A szombati, Antalyaspor elleni bajnoki meccsen a kapusedző – a brazil válogatott világbajnok kapusa – Claudio Taffarel irányítja az együttest.

A Galatasaray 11 forduló után a tabella harmadik helyén áll, öt ponttal lemaradva az éllovas Besiktas mögött.

Legfrissebb hírek

Sallai „lesgólpasszig” jutott, a Galatasaray sima győzelemmel maradt hibátlan

Légiósok
2025.08.15. 22:29

Sallai jobbhátvéd volt, büntetőt harcolt ki, simán nyert a Galata a nyitányon

Légiósok
2025.08.08. 22:37

Gülsen Karanis Eksioglu a válogatottba várja Szalai Attiláékat

Minden más foci
2025.08.08. 06:34

Hallgass az ösztöneidre! – Kamler János jegyzete

Légiósok
2025.08.08. 06:33

Osimhen rekordösszegért igazolt a török bajnok Galatasarayhoz

Minden más foci
2025.08.01. 10:43

Sallai Roland nagy gólt lőtt a Galatában, majd adott egy gólpasszt is

Légiósok
2025.07.26. 21:52

Sallai Roland csapattársa lehet Gianluigi Donnarumma – sajtóhír

Francia labdarúgás
2025.07.26. 18:13

Sallai gólig és gólpasszig jutott a Cagliari elleni felkészülési meccsen – videó

Légiósok
2025.07.24. 17:35
Ezek is érdekelhetik