FIFA: Salman sejk is jelöltetné magát elnöknek

Vágólapra másolva!
2015.10.20. 12:28
Az Ázsiai Labdarúgó-szövetség (AFC) elnöke, a bahreini Salman sejk bejelentette, hogy jelöltetné magát a nemzetközi szövetség (FIFA) elnökének.

A BBC honlapjának keddi cikke szerint a 49 éves Salman bin Ibrahim al-Kalifa sejk – aki jelenleg is a FIFA egyik alelnöke – számos futballvezető tanácsára döntött úgy, hogy kandidál a posztra.

A bahreini király unokatestvére, az AFC-t 2013 júliusa óta irányító sejk korábban Michel Platini FIFA-alelnököt támogatta, de miután az európai szövetség (UEFA) vezetőjét a FIFA etikai bizottsága a közelmúltban pénzügyi szabálytalanságok gyanúja miatt a labdarúgással kapcsolatos mindenfajta tevékenységtől 90 napra eltiltotta, úgy döntött, hogy harcba száll a jelenleg szintén felfüggesztett Joseph Blatter posztjáért.

A bahreini sportvezető az AFC tagszervezeteinek küldött levelében hangsúlyozta, hogy hivatalosan csak akkor jelölteti magát, ha a nemzeti szövetségek többsége támogatja a törekvését. A jelöltállítás határideje jövő hétfő, az elnökválasztásra pedig február 26-án kerül sor, de utóbbit a FIFA végrehajtó bizottságának mai, rendkívüli ülésén megváltoztathatják.

Eddig Ali bin al-Husszein jordán herceg nyújtotta be hivatalosan a pályázatát a FIFA elnöki posztjáért. Mellette korábban Platini, az időközben hat évre eltiltott dél-koreai Csung Mong Jun, a nigériai Segun Odegbami, a játékosként világbajnoki bronzérmes brazil Zico, a libériai Musa Bility, és a trinidadi David Nakhid jelezte, hogy versenybe száll a posztért, míg a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) elnöke, az orosz Kirszan Iljumzsinov, valamint a korábbi svájci válogatott játékos, Ramon Vega fontolgatja az indulást.

 

Legfrissebb hírek

A FIFA 2000 eurós tartozás miatt majdnem kizárta a Lyont több átigazolási időszakból

Francia labdarúgás
2025.05.27. 18:54

FIFA: rendkívüli átigazolási időszakot nyitnak a klub-vb-n érintett csapatok országaiban

Minden más foci
2025.05.21. 22:19

Óriási a botrány: saját kongresszusát késte le a FIFA elnöke, tiltakozásul Csányi Sándor is kivonult

Minden más foci
2025.05.16. 10:46

A FIFA 2031-től 48 csapatosra növeli a női világbajnokság mezőnyét

Minden más foci
2025.05.09. 20:54

Kevin Lamour: Számomra Csányi Sándor a futballvezetők Lionel Messije

Magyar válogatott
2025.05.09. 10:30

A szurkolók viselkedése miatt a FIFA megbüntette a Román Labdarúgó-szövetséget

Minden más foci
2025.05.02. 17:38

Hosszabbíthat, de két évre el is tilthatják Vinícius Júniort

Spanyol labdarúgás
2025.04.23. 14:51

Gianni Infantino is elbúcsúzott Ferenc pápától

Minden más foci
2025.04.21. 20:23
Ezek is érdekelhetik