Bursaspor: Dzsudzsák társat kapott, aláírt a szlovák szélső

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.22. 14:02
null
Stoch aláírt (Fotó: bursaspor.org)
Pénteken megírtuk, hogy a török élvonalbeli Bursasporhoz kerülhet kölcsönbe Miroslav Stoch, a Fenerbahce szlovák labdarúgója, a válogatott szélső pedig szombaton aláírt új klubjához.

A 25 éves, nyitrai születésű Stoch korábban két idényen át a Chelsea igazolt játékosa volt, kölcsönben pedig a holland Twentét erősítette a 2009–2010-es évadban. A Fenerbahcéba 2010-ben szerződött, ám a legutóbbi két szezonban Görögországban és az Arab Emírségekben szerepelt kölcsönben.

Az ötvenszeres válogatott játékos – akire többnyire inverz balszélsőként számítottak korábbi csapatainál – 2012-ben kiérdemelte a Puskás-díjat a Genclerbirliginek lőtt kapásgóljával. Dzsudzsák Balázs korábbi nyilatkozatából arra lehet következtetni, a szakmai stáb szándékai szerint könnyen lehet, hogy Stochhal is gyakran lesznek együtt a pályán.

A szlovák szélső egy évre, kölcsönbe ment a Bursasporhoz, amelynek opciós joga lesz megvásárolnia Stochot.

Legfrissebb hírek

Története egyik legjelentősebb transzferét kötötte meg a dunaszerdahelyi labdarúgóklub

Minden más foci
23 órája

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 23:22

Elsült Dzsudzsák Balázs balosa, bombagól 26 méterről – videó

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 19:04

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Dzsudzsák Balázs szerződést hosszabbított a DVSC-vel

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 15:54

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Matheus Saldanha: Mintha egy filmben szerepelnék!

Minden más foci
2025.07.15. 10:11
Ezek is érdekelhetik