UEFA: Platini enyhítene a pénzügyi fair play szabályain

Vágólapra másolva!
2015.05.19. 11:35
Michel Platini, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke az egyik francia rádióállomásnak elmondta, noha hatékonyan működik a pénzügyi fair play (FFP), a nyáron szeretne enyhíteni a szabályokon.
A Le Parisien napilap tudni véli, hogy az UEFA jelentősen változtatna a szabályozáson.

Gianni Infantino, az Európai Labdarúgó-szövetség főtitkára – és egyben Michel Platini jobbkeze – a BBC-nek adott nyilatkozatában megerősítette a híreket, és elmondta, az UEFA több európai élklubbal is tárgyal a módosításról.

„Az FFP sikeresnek bizonyult, jelentős javulást értünk el az európai futball pénzügyi helyzetében – mondta Infantino. – Az összesített nettó veszteségek tekintetében a csapatok 2011-ben 1.7 milliárd eurótól estek el, ez a szám 2014-ben már csak 400 millió euró volt.”

„Ugyanakkor a szabályozás rendszeres felülvizsgálata létfontosságú ahhoz, hogy lépést tudjunk tartani a futballal és a folyamatosan változó környezetével” – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

Ha így folytatja a Ferencváros az Európa-ligában, bőven tízmillió euró fölé kerülhet a pénzdíja

Európa-liga
2025.11.08. 07:11

Csányi Gabriella, Luís Figo és Ivan Rakitic az UEFA alapítványának új kuratóriumi tagjai

Minden más foci
2025.11.06. 19:55

Münchenben lehet a 2028-as, Londonban vagy Barcelonában a 2029-es BL-döntő

Bajnokok Ligája
2025.10.31. 13:38

Futsal: a magyarokat is megbüntette az UEFA a románok miatt félbeszakadt meccsért

Magyar válogatott
2025.10.18. 09:35

Nikolics az UEFA-diplomáról: Magabiztos lettem, bátran bemutatom a víziómat

Magyar válogatott
2025.10.17. 10:29

Szalai Ádám és Nikolics Nemanja átvette UEFA-diplomáját

Magyar válogatott
2025.10.16. 19:59

A BL lenne a minta – az UEFA a svájci rendszerű selejtezősorozat bevezetését mérlegeli

Minden más foci
2025.10.15. 17:07

Engedélyezte az UEFA az AC Milan és az FC Barcelona tengerentúli meccseit

Spanyol labdarúgás
2025.10.06. 22:04
Ezek is érdekelhetik