MLS: lenyomták Beckhamet, az olasz legendáé lesz a Miami FC

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.21. 10:15
Hiába David Beckham minden igyekezete, az újonnan alapítandó miami labdarúgóklub nem az ő nevéhez lesz köthető, hanem Paolo Maldiniéhez. Az olasz válogatott és az AC Milan legendája a médiamogul Riccardo Silvával együtt lesz a tulajdonosa annak a franchise-nak, amely 2016-ban kezdi meg a működését.

„Erősen hiszek az amerikai labdarúgás felemelkedésében, és ez egy tökéletes projekt arra, hogy topszintű csapatot építsünk a világ egyik legfontosabb városában” – olvasható Paolo Maldini közleményében.Paolo Maldini közleményében.

A leendő Miami FC a Beckham által korábban hangoztatott tervekkel ellentétben egyelőre nem az MLS-ben indul, hanem a „másodosztálynak” tekinthető NASL-ben (North American Soccer League), de természetesen ambiciózus jövőképben nincs hiány. Ugyanakkor a közleményből az is kiderül, a floridai városban nem épül új stadion, egy eddig meg nem nevezett arénába költözik be a csapat.

„Hiszünk benne, hogy a gyorsan fejlődő NASL tökéletes terepe lesz egy fejlődő, sikeres klubnak és működő üzleti vállalkozásnak. Miami tizenöt éve a második otthonom, várom, hogy egyre több és több időt töltsek itt a Miami FC társtulajdonosaként. Remélem, lelkes együttműködésemmel hozzájárulhatok a sikerhez” – jelentette ki Maldini.

A korábbi legendás olasz védő társa, Riccardo Silva erősen kötődik Miamihoz és a sporthoz is, a városban él, és cége elsősorban nemzetközi sportesemények televíziós jogainak értékesítésével foglalkozik. A közlemény szerint Silva feladata az üzleti, működési háttér megteremtése lesz, míg Maldini a keret, illetve a stáb kialakításának kérdéseiért felel.

A Miami FC lesz Florida állam negyedik klubja a jelenleg még csak 11 csapatot felvonultató NASL-ben a Jacksonville Armada, a Tampa Bay Rowdies és a Fort Lauderdale Strikers után.

Legfrissebb hírek

Luis Suárez: Messivel együtt szeretnék visszavonulni

Minden más foci
Tegnap, 12:15

Messi remekelt, Gazdag lesgólig jutott, Sallóiék megint kikaptak az MLS-ben

Minden más foci
2025.08.17. 07:47

Los Angelesben valaki azt várja, Szon Hung Min vb-győzelemhez segítse az Egyesült Államokat

Minden más foci
2025.08.07. 16:55

A Los Angeles FC bejelentette Szon Hung Min érkezését – hivatalos

Minden más foci
2025.08.06. 23:45

Az MLS-csapat bejelentette Thomas Müller érkezését – hivatalos

Minden más foci
2025.08.06. 19:20

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
2025.08.02. 10:05

Sallói egy órát kapott a vesztes bajnokin; ikszelt az eltiltott Messi nélkül az Inter Miami

Minden más foci
2025.07.27. 07:32

MLS: szokatlan ok miatt tiltották el Messit és Jordi Albát

Minden más foci
2025.07.25. 19:42
Ezek is érdekelhetik