FIFA: Csányi Sándor nem szavaz Blatterre pénteken

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.05.28. 20:20
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke nem szavaz Joseph Blatterre a nemzetközi szövetség (FIFA) pénteki tisztújító kongresszusán.

Az európai szövetség (UEFA) egyik új vezetőségi tagja a fourfourtwo.hu szaklapnak mondta el Zürichben, hogy a magyar voksra nem számíthat a FIFA jelenlegi vezetője.

Joseph Blatter a délután folyamán egyeztetett a konföderációk vezetőivel. A megbeszélésen Michel Platini, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke lemondásra szólította fel a FIFA 79 éves, ötödik elnöki ciklusára készülő vezetőjét, aki azonban erre nem volt hajlandó. A többi jelenlévő tag pedig egyértelművé tette, hogy pénteken választani akar.

Platini szerint a FIFA működését csak úgy lehet megváltoztatni, ha új elnök kerül a szervezet élére. Ő maga ezért egyértelműen Blatter egyetlen kihívóját, a 39 éves Ali bin al-Husszein jordániai herceget támogatja, s azt mondta, az UEFA-tagok döntő többsége – 53-ból 45-46 – szintén rá szavaz majd. Egyúttal Európán kívüli országok küldötteit is a kihívó támogatására buzdította. fourfourtwo.hu szaklapnak mondta el Zürichben, hogy a magyar voksra nem számíthat a FIFA jelenlegi vezetője.

Joseph Blatter a délután folyamán egyeztetett a konföderációk vezetőivel. A megbeszélésen Michel Platini, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke lemondásra szólította fel a FIFA 79 éves, ötödik elnöki ciklusára készülő vezetőjét, aki azonban erre nem volt hajlandó. A többi jelenlévő tag pedig egyértelművé tette, hogy pénteken választani akar.

Platini szerint a FIFA működését csak úgy lehet megváltoztatni, ha új elnök kerül a szervezet élére. Ő maga ezért egyértelműen Blatter egyetlen kihívóját, a 39 éves Ali bin al-Husszein jordániai herceget támogatja, s azt mondta, az UEFA-tagok döntő többsége – 53-ból 45-46 – szintén rá szavaz majd. Egyúttal Európán kívüli országok küldötteit is a kihívó támogatására buzdította.

Legfrissebb hírek

Jobb később, mint soha! – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.02. 07:15

Csányi Sándor: Az 5/1-es szabály a klubok és a magyar futball érdekét szolgálja

Labdarúgó NB I
2025.07.02. 07:15

A holnapi címlapsztoriban: Csányi Sándor a kényes témákat sem kerülte

Magyar válogatott
2025.07.01. 22:11

30 éves játékosok is jönnek az NB II-ből; kevesebb külföldi érkező – ez már az új MLSZ-szabályozás egyik hozadéka?

Labdarúgó NB I
2025.06.17. 19:52

Szorít a határidő – milliárdokat bukhatnak a csapatok, ha nem követik az MLSZ ösztönzőrendszerét

Labdarúgó NB I
2025.05.21. 18:35

Óriási a botrány: saját kongresszusát késte le a FIFA elnöke, tiltakozásul Csányi Sándor is kivonult

Minden más foci
2025.05.16. 10:46

MLSZ: Orbán Viktor gratulált Csányi Sándor újraválasztásához

Labdarúgó NB I
2025.05.14. 18:15

Csányi Sándor bízik benne, hogy két idényen belül minden NB I-es csapat, így még a Fradi is be tudja tartani az „ötmagyaros” szabályt

Magyar válogatott
2025.05.09. 16:17
Ezek is érdekelhetik