Ronaldónak tíz kilót kell fogynia, ha játszani akar

Vágólapra másolva!
2015.02.16. 14:17
null
Ronaldo visszatérése nagy sztori lenne – a Fenoménre (tíz)milliók tekintenek ikonként (Fotó: UOL Esporte)
Keményen dolgozik Marcio Atalla erőnléti edzővel Ronaldo – a 38 éves brazil futballfenomén visszatérésre készül, de csak akkor erősítheti az amerikai második vonalban (NASL) szereplő Fort Lauderdale Strikerst, ha megfelelő állapotba kerül. Márpedig ehhez jócskán fogynia kell.

A Strikers április negyedikén a New York Cosmos ellen nyitja az NASL szezonját, a brazil UOL Esporte jelentése alapján viszont Ronaldo még nincs megfelelő erőállapotban ahhoz, hogy visszatérjen. A portál úgy tudja, Ronaldónak tíz kilogrammot kellene még fogynia ahhoz, hogy bevethető legyen, meccsterhelése pedig legjobb esetben is csak októberre lesz megfelelő. A terv szerint augusztusig alacsony intenzitású edzéseket végez, majd ezt követően fokozatosan jutnak el a teljes terhelésig.

„Nagyon motivált. Vágyik már a játékra, a kihívásokat pedig szereti. Mindent megterveztünk, okosan kell dolgoznunk, hiszen ha túl hamar kap nagy terhelést, megsérülhet. Egyébként is ismerem: ha túl intenzív munkára fogják, akkor elveszíti a kedvét, panaszkodik és feladja. Szerencsére tudom, miként kell vele bánni, hogy kell megtervezni az edzéseit” – idézi Marcio Atallát az UOL Esporte.

A brazil futballikon 2011 óta nem lépett pályára tétmérkőzésen, visszatérése azt követően vetődött fel, hogy a Fort Lauderdale Strikers társtulajdonosa lett.

„Az idén rengeteget fogok edzeni, az előző három évben erre kevés lehetőségem volt más elfoglaltságaim miatt, és igyekszem néhány mérkőzésen játszani – idézte az Sports Illustrated honlapja Ronaldót. – Ha eljutunk a döntőig és jó formában érzem magam, akkor miért ne?”

Legfrissebb hírek

A brazil Ronaldo is jó véleménnyel volt Nikitscher leigazolásáról – árulta el a játékos menedzsere

Spanyol labdarúgás
2025.03.01. 14:11

A nem fenomenális Fenomén – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2025.02.28. 00:02

„Egy gyomros volt” – Ronaldót nagyon rosszul érintette, hogy távoznia kell Barcelonából

Spanyol labdarúgás
2025.02.15. 12:04

Ronaldo harcba száll a brazil futballelnöki posztért

Minden más foci
2024.12.17. 09:47

Ronaldo és Guardiola titkos paktumot kötött, a katalán szakember venné át a brazil válogatottat – sajtóhír

Minden más foci
2024.11.17. 10:11

22 éve ezen a napon lettek világbajnokok a félelmetes brazilok

Minden más foci
2024.06.30. 10:10

Ronaldo: „Nem tudok futballmeccset nézni. Untat”

Minden más foci
2024.06.26. 15:26

Spanyolország: a Valladolid egy év után visszajutott az élvonalba

Spanyol labdarúgás
2024.05.27. 07:38
Ezek is érdekelhetik