Ronaldo harcba száll a brazil futballelnöki posztért

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.12.17. 09:47
Ronaldo (Fotó: Getty Images)
Versenybe száll a Brazil Labdarúgó-szövetség (CBF) elnöki posztjáért a játékosként kétszeres világbajnok Ronaldo.

„A száz dolog között, ami motivál abban, hogy pályázzak a CBF elnöki posztjára, ott van az is, hogy szeretném helyreállítani a válogatott presztízsét és azt a tiszteletet, amely mindig is övezte” – indokolta döntését a Globo Esportének nyilatkozva a nemzetközi szövetségnél háromszor az év legjobbjának választott, kétszeres aranylabdás Ronaldo.

A jelenlegi elnök, Ednaldo Rodrigues mandátuma 2026-ban jár le.

A játékos-pályafutása során többek között a Barcelonában, az Internazionaléban, a Real Madridban és az AC Milanban is megfordult 48 éves Ronaldo megerősítette azt a korábban bejelentett tervét, hogy megválik a spanyol élvonalban szereplő Real Valladolidban birtokolt részesedésétől. Mint mondta, nagyon hamar le akarja zárni a tranzakciót, így ez nem lehet majd akadálya a pályázatának. A brazil Cruzeiróban is jelentős, 90 százalékos részesedése volt, de arra már talált vevőt az év korábbi részében.

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: hajrában szerzett góllal verték a bosnyákokat az U18-asok

Utánpótlássport
11 órája

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.21. 17:15

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 10. fordulójában

Utánpótlássport
2025.10.21. 09:03

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.20. 23:44

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55

Labdarúgás: az Eb-selejtezőben a csoportelsőség az U19-es lányok célja

Utánpótlássport
2025.10.18. 16:38

Yamal a legjobban kereső futballisták között, De Bruyne és Neymar lemaradt a listáról

Minden más foci
2025.10.17. 08:06

Labdarúgás: Argentína és Marokkó játssza az U20-as vb-döntőt

Utánpótlássport
2025.10.16. 15:07
Ezek is érdekelhetik