Játékossors: Ronaldo 38 évesen visszatér? Miért ne?

Vágólapra másolva!
2015.01.15. 07:33
null
Újra indul a Ronaldo-szamba?
Legutóbb 2011-ben lépett pályára tétmérkőzésen a brazilok aranylabdás világbajnoka, Ronaldo. A 38 éves ikon nemrég az Egyesült Államokbeli Fort Lauderdale Strikers társtulajdonosa lett, s egy interjúban azt mondta, van rá esély, hogy néhány meccs erejéig magára ölti újdonsült csapata szerelését.


A Fort Lauderdale az amerikai másodosztályban (NASL) szerepel, s immár Ronaldo is egyike a részvényeket birtokló tulajdonosoknak. A brazil Fenomén nem zárta ki, hogy a közelgő szezonban a pályán is megmutassa magát a drukkereknek.

„Igyekszem néhány mérkőzésen játszani – idézi az Sports Illustrated honlapja Ronaldót. – Idén rengeteget fogok edzeni, az előző három évben erre kevés lehetőségem volt más elfoglaltságaim miatt. Ha eljutunk a döntőig és jó formában érzem magam, akkor miért ne?”

A fináléra van esélye a Strikersnek. Az előző idényben ugyanis a döntőben a San Antonio Scorpions állította meg a Fort Lauderdale-t.

„Edzőként nem tudom elképzelni magam. Túl nehéz falat harminc, teljesen különböző módon gondolkodó játékost kezelni. Tulajdonosként viszont át tudom adni a tudást, amit karrierem során felhalmoztam. Másfajta kihívás ez számomra, korábban részt vettem a világbajnokság szervezésében, sőt a televízióban szakértőként is kipróbáltam magam” – tette hozzá Ronaldo.

Legfrissebb hírek

A brazil Ronaldo is jó véleménnyel volt Nikitscher leigazolásáról – árulta el a játékos menedzsere

Spanyol labdarúgás
2025.03.01. 14:11

A nem fenomenális Fenomén – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2025.02.28. 00:02

„Egy gyomros volt” – Ronaldót nagyon rosszul érintette, hogy távoznia kell Barcelonából

Spanyol labdarúgás
2025.02.15. 12:04

Ronaldo harcba száll a brazil futballelnöki posztért

Minden más foci
2024.12.17. 09:47

Ronaldo és Guardiola titkos paktumot kötött, a katalán szakember venné át a brazil válogatottat – sajtóhír

Minden más foci
2024.11.17. 10:11

22 éve ezen a napon lettek világbajnokok a félelmetes brazilok

Minden más foci
2024.06.30. 10:10

Ronaldo: „Nem tudok futballmeccset nézni. Untat”

Minden más foci
2024.06.26. 15:26

Spanyolország: a Valladolid egy év után visszajutott az élvonalba

Spanyol labdarúgás
2024.05.27. 07:38
Ezek is érdekelhetik