Ázsia-kupa: kiütéssel szakadt meg az ausztrálok átka

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.09. 12:39
Az Ázsia-kupa nyitó mérkőzésén a házigazda Ausztrália 4–1-re kiütötte az 1980-as győztes Kuvaitot.

Érdekesség, hogy az ausztráloknak kifejezetten nem ment mostanában Kuvait ellen, legutóbb 2006 augusztásban nyertek, azóta két vereség és egy döntetlen a mérlegük, sőt, az összesítésben is gyengébben álltak – a felkészülési mérkőzéseket leszámítva csupán ezt a 2006-os sikert aratták, cserébe viszont négyszer is kikaptak.

Ezt a négy vereséget most alaposan megtorolták, hiszen bár Husszain Fadel Ali korai góljával a vendégek vezettek, Tim Cahill és Massimo Luongo még a szünet előtt fordított, majd bő egyórányi játék után Mile Jedinak büntetőből tette megnyugtatóvá a hazai előnyt, a 4–1-es végeredményt pedig James Troisi állította be a 92. percben.

16. ÁZSIA-KUPA (AUSZTRÁLIA)
A-CSOPORT, 1. FORDULÓ

Ausztrália–Kuvait 4–1 (2–1)
Gólszerző:
T. Cahill (33.), Luongo (45.), Jedinak (62. – 11-esből), Troisi (92.), ill. Fadel (8.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik