Klub-vb: százhúsz perc kellett, de összejött az álomdöntő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.17. 23:06
null
A sötét mezes argentinok nehezen harcolták ki a Real Madrid elleni fináléba jutást (Fotó: Reuters)
A vártnál sokkal nehezebben jött össze az Európa–Dél-Amerika döntő a marokkói labdarúgó-klubvilágbajnokságon. A szerdai elődöntőben a San Lorenzo a rendes játékidőben 1–1-re végzett a torna meglepetéscsapatával, az új-zélandi Auckland Cityvel, és csak hosszabbításban tudta legyőzni, hogy ezzel kivívja a Real Madrid elleni szombati finálét.

A marrákesi közönség a San Lorenzót nem értékeli olyan sokra, mint a Real Madridot, szinte üres lelátók előtt csapott össze egymással a két csapat. Az első két meccsén gólt sem kapó Auckland nagyon jól szervezett védelemmel állt fel, az első húsz percben nagy helyzetig sem jutott a Libertadores-kupa győztese, a vezetést pedig csak az első játékrész hosszabbításában szerezte meg.

Emmanuel Más a bal oldalról, az alapvonalról játszotta meg Pablo Barrientost, aki a kaputól 12 méterre állva felpörgette magának a labdát, majd a bal alsó sarokba lőtt (1–0). A kiegyenlített meccsen egy klasszis villanásnak köszönhetően jutott vezetéshez az esélyesebb csapat.

A szünet után az Auckland kezdeményezett, többet birtokolta a labdát, és a második félidő derekán egy remekül kipasszolt akció végén a spanyol Ángel Berlanga éles, szinte nullafokos szögből lőtt a kapujából kifutó Sebastián Torrico kapujába (1–1). A gólnál is nagyobb bravúr volt a bátor új-zélandi csapat számára, hogy kihúzta a rendes játékidőt 1–1-gyel, és jöhetett a hosszabbítás.

A San Lorenzo ebben gyorsan betalált, Mauro Matos egy új-zélandi megingás után a 11-esponton elé hulló labdát lőtte laposan Tamati Williams kapujába (2–1). Elfogytak az új-zélandiak, a San Lorenzo perceken belül két újabb gólt lőhetett volna, de mivel nem sikerült neki, a hosszabbítás hátralévő részében inkább a biztonságra törekedett.

A vártnál sokkal nehezebben jött össze a győzelem, de az álomdöntő megvan, a Real Madrid ellen szombaton lehet bizonyítani. Az új-zélandiaknak lesz még egy meccsük, negyedik klub-vb-találkozójukon a Cruz Azullal játszanak a bronzéremért.


KLUBVILÁGBAJNOKSÁG, MARRÁKES
ELŐDÖNTŐ
San Lorenzo (argentin)–Auckland City (új-zélandi) 2–1
(Barrientos 45+2., Matos 93., ill. Berlanga 67.) – hosszabbítás után

A KLUBVILÁGBAJNOKSÁG TELJES PROGRAMJA

NYOLCADDÖNTŐ
Magreb Tétuan (marokkói)–Auckland City (új-zélandi) 0–0 – 11-esekkel 3–4
NEGYEDDÖNTŐ
Auckland City
–ES Szétif (algériai) 1–0
Cruz Azul (mexikói)–Western Sydney Wanderers (ausztrál) 3–1 – h. u.

ELŐDÖNTŐ
Cruz Azul–Real Madrid (spanyol) 0–4
Auckland City–San Lorenzo (argentin) 1–2 – h. u.
AZ 5. HELYÉRT
ES Szétif–Western Sydney Wanderers 2–2 – 11-esekkel 5–4
A 3. HELYÉRT
December 20. (szombat, 17.30):
Cruz Azul–Auckland City
DÖNTŐ
December 20. (szombat, 20.30):
Real Madrid–San Lorenzo

Legfrissebb hírek

Nem tudott leszállni a Real Madrid gépe, törölték a klubvilágbajnoki elődöntő előtti sajtótájékoztatót

Klub-vb
3 órája

Joao Pedro: Elnézést kérek a két gólomért, de ez a munkám

Klub-vb
3 órája

Joao Pedro duplázott nevelőegyesülete ellen, a Chelsea könnyedén jutott a klub-vb döntőjébe

Klub-vb
12 órája

Isten ujja – Csinta Samu publicisztikája

Klub-vb
12 órája

Viharos klubváltása után először a PSG ellen Kylian Mbappé

Klub-vb
Tegnap, 6:48

Kihagyhatatlan ajánlat – Smahulya Ádám jegyzete

Klub-vb
Tegnap, 6:47

A Fluminense kőkemény védekezése döntőt érhet a klub-vb-n

Klub-vb
Tegnap, 6:46

Klub-vb: drasztikus jegyárcsökkentés a kevés néző miatt

Klub-vb
2025.07.07. 13:44
Ezek is érdekelhetik